23. már

Hogyan lettem majdnem olimpiai induló

BorsaBox

Mesélek egy rövidet!

Egyszer majdnem kijutottam a téli olimpiára. Persze, ha az a majdnem nem lett volna, akkor ugye...

Na szóval az úgy volt, hogy éltem a vidám kis TF-es (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara) életem, amikor az edzére-távolugró voltam-lejött egy törékeny, de nagyon lelkes fiatal nő. Azt mondta, hogy toboroz. Mégpedig a Salt Lake City téli olimpiára toló embert, Magyarország első női bobcsapatába.

Ok, a jamaikai bobcsapat sztorija megvolt, meg gyorsan még megnéztem egy pár csúszást a neten. Gondoltam, ok, ez a visegrádi nyáribobnál egy kicsit meredekebb, meg hosszabb lesz, ugye tél lévén a szembeszél hideg lesz, dehát ez menni fog; igent mondtam Stréhli Ildikónak. Ildikó elszántsága bizony akkor még nem érintett meg annyira, mint jócskán évekkel később. Ildikó a rákból gyógyult ki, férjével Salt Leke City közelében élt, innen a bob és a motor a lehetetlen megvalósításához.

Olimpiai tervével hazajött Magyarországra a játékok előtti év nyarán és elkezdte megkeresni az emberét a kettes bob-ba. A válogató előtt azért kicsit vaciláltam: egy év vagy több kihagyás az egyetemen, kiköltözés Park Citybe, nemhogy 1 évre, de még 2 hétnél tovább se voltam távol otthontól. De az az irigylésre méltó bátorság az újra (bár ennek a fele megmaradna az emberben felnőtt korára) csak húzott afelél a 'fémteknő' felé. Végül a Sled full of Hope nevő bob 2002-bel elindult Salt Lake Cityben az olimpián. Önerőből, két bátorszívű és elszánt nővel és végül nem velem :) de semmi hiányérzet nincs bennem, higgyétek el.

Egy olyan nagyszerű atléta csaj került be a toló pozícióba, aki sport karrierének -biztos vagyok benne -egyik legfelejthetetlenebb időszakaként őrzi a felkészülést és az olimpiai élményt. Ő Kürti Éva volt, a Nyíregyházi Vasutas SC súlylökő, diszkoszvető atlétája. Éva a toló pozícióhoz meglehetősen jobb virgácsokkal rendelkezett. Nem fog megbántódni bízom benne, de bivaly erővel tudta tolna a bobot a szárazföldi válogatón. Nagyokat kamilláztam az idején és a tempóján.

Aztán amikor eljött az olimpia, tv-re tapadva néztem a versenyüket, drukkoltam nekik és a minap, itt a vancouveri olimpiai láng fáklyájánál állva átfutott rajtam az egész történet. A semmiből egy elszánt nő, önerőből megvalósított egy álmot. Nemismerve a lehetetlent társat keresett és együtt nagyot hoztak létra: kijutottak az olimpiára, első női magyar bobosként, nem akármilyen helyezéssel zárva, 13.-ak lettek!

Az ilyen sztorikat jó eltárazni, hisz a mindennapi életünk során annyi apró kihívásba botlunk: belekezdjek vagy sem, elvállaljam azt a munkát vagy sem, elég jó leszek vagy sem, felmerek-e ülni a két gyerekkel a gépre egy 13 órás repülőútra vagy sem. Minden csak próba, bátorság és azért józan ítélőképesség dolga is. Bár hogy témánál maradjuk Eddie the Eagle című filmet láttátok? Hát bizony az is megér egy misét, nekem a kedvenc filmjeim között van. Abban a filmben, ami mi más lenne, mint egy igaz történet, Eddie jócskán elszakad a realitás talajáról, de az bizony az olimpiai győzelemig viszi.