Mit várhatnánk egy ilyen év végén a karácsonytól? Anyu leginkább azt várta, hogy megyünk, ott leszünk nekik, főz, süt, eszünk, iszunk, ülünk, beszélgetünk, csilingelés, bontogatás és minden, ami ilyenkor szokott történni. Március óta azt érzem, hogy neki, az ő korosztályának különösen nehéz ezt az egész helyzetet elfogadni.
Ez a cikkem az ÉvaMagazin.hu oldalán jelent meg 2021 januárjában.
Magukra maradtak, a világ nekik részben bezárult, foghíjasan láthatták az unokákat, gyereküket és hogy még a karácsonyt is magányosan töltve üljék meg, egészségük megóvása érdekében, már elfogadhatatlan volt számukra. Pedig 24-én tényleg csak a teraszig mentünk.
Anya már mikulás környékén azt pedzegette, hogy karácsonykor majd azért ugye egy kicsit bemegyünk. Kérdezgette, hogy mégis hogyan fogjuk majd az ajándékokat átadni? És, hogy komolyan kint a teraszon fogunk ácsorogni? Mert bizony nyár óta nem igazán mentünk be anyuék házába. A szigorúan vett első hónapok után, csak nyáron engedtem közelebb a gyerekeket a nagyszülőkhöz. És most decemberben is, hogy párszor beugrottunk hozzájuk, csak a kertben püfölték a gyerek a labdát, a kutyával futkároztak, mi meg a teraszon ücsörögtünk, hidegebb napokon vacogva. Mondhatnám érdekes, de inkább tragikus élmény volt azt látni, ahogy mind a gyerekekben, mind a szüleimben, lassan, mint egy homokba karcolt ív elindul, majd bezárul a felismerés köre, hogy most nincs mami, nincs unoka vasárnaponként, most nincs nagy ölelés, nincs 'ma csak az enyém a mami a játszón' élmény. Helyette az van, hogy telefonálunk nekik, kapunál adom be, amit hoztam, video chatelünk vagy épp online mutatja be a fiam, hogy hogyan rakja ki a Rubik kockát.
Augusztusban éreztem, hogy nemhogy körbe ért és bezárult a felismerés köre, de már rögzült is.
Gondolkodtam párszor azon, hogy vajon azok a kicsi gyerekek, aki 3-4-5 évesek idén, akik most kezdik igazán fogni a világot, mit visznek tovább ebből az ölelés-puszi-közelségmentes időszakból?
Az enyémek már majdnem kiskamaszok, ők valahogy ezt a helyzetet már tudatosan a helyére tudták tenni, de az amikor a fiam megkérdezte, hogy a német nagyanyjukat vajon, ha újra látják majd megölelhetik-e, mert
Tudod mama, a COVID!
- na akkor azt éreztem, hogy már ők is alapjaiban másként látják a világot.
És jött a karácsony. Mikor már sokadjára jött fel a téma anyunál, hogy mégis hogy lesz ez a karácsony, ingerülten csak annyit mondtam, hogy ez csak egy nap, számosat kibírtunk anélkül, hogy közelebb lettünk volna egymáshoz, ezt is ki fogjuk bírni!....
A folytatásért kattints ide és átviszlek az ÉvaMagazin.hu oldalára! :)
Kommentek