35 éve süt rám a nap az utcán, a vízparton, a nyaralás alatt, a kert végében, akarva, akaratlanul. Nem nyaraltam minden évben az egyenlítő környékén és azt is meg tudom számolni egy kezemen, hogy hányszor voltam szoláriumban. Tavaly nyáron mégis találtam egy kicsi foltot a mellkasomon. Így kezdődött. A biztonságérzetem a béka segge alá került és életem folyama egy teljesen új mederben folytatta útját és veszettül próbált visszatérni a régibe. Napfénykárosodásból kialakuló bőrrák lett a mellkasomon. Fél év után, most írok nektek róla.

Summa

Kezdem a végénél. Jól vagyok. Már ahogy lehet. A történet -minden nap igyekszem elhinni- már a múlté. 2015 utolsó napjának délutánjától (ekkor kaptam meg a második szövettan eredményét) már szabadabban veszem a levegőt és nem csak a beszív-kifúj ritmusra figyelek.

Ugrok a közepébe. Egy rosszindulatú bőrelváltozást találtak rajtam tavaly augusztus közepén. Lényegében a pokol ekkor kezdődött.

És jöjjön az eleje, amit azért írok le most nektek, mert a valamikori gyakori bejegyzések után olyan hosszan és sokszor volt szünet és ígértem írni fogok nektek erről az egészről és mert jár nekem is, hogy végre kiírjam magamból a történteket.

Tavaly május végén valahogy feltűnt, hogy van egy kicsi folt a mellkasomon, egy olyan folt, ami korábban nem volt ott.  Azt hittem, hogy csak megnyomtam, kidörzsöltem a bőrömet, de csak nem múlt el. A pici foltból lett egy kicsit nagyobb. Aztán a világosbarnából sötétbarnába váltott a színe. Majd megváltozott a felszíne és elkezdett kifelé domborodni. Hogy miért hagytam, hogy ez így növekedjen? Nem hagytam. Az a legborzasztóbb az egészben, hogy ezek a változások néhány hét alatt mentek végbe.

Június elején látta először orvos, majd július közepén ismét megmutattam. Akkor még teljesen ártalmatlan volt. Azt mondták egy nyugodt jóindulatú bőrelváltozásról van szó, én is nyugodjak meg.

De nem tudtam megnyugodni. Pár hét kellett csak ahhoz, hogy olyan nagy legyen- az akkor már szemölcsnek kinéző dolog- hogy beleakadt a ruhámba. Megsérült a felszíne, vérezni kezdett, a tisztán látás végett műtétet javasoltak; azt mondták „biztos, ami biztos, a szövettan mindent ki fog deríteni.”

És jöttek a hetek, a várakozás, a bizonytalanság, az aggodalom: vagyis a hosszú hetek, a végeláthatatlan várakozás, a fájó bizonytalanság, a terhes aggodalom.

Kifelé igyekeztem nem mutatni az egészből semmit, kérdezték is hogyan bírom, hát hogyan? Két gyerekkel, egy mindenben partner férjjel, fiatal emberként csak úgy lehetett kibírni ezt az őrületet, hogy csak rájuk gondoltam és még egy rakás dolgot megtettem az egészségemért.

De miket?

Műtét

Adekvált azzal kezdeni, ami a legégetőbb volt a történetben, az operációval. Ez a legfontosabb feladatok lefontosabbika volt. Szeptember másodikára esett a napja, épp amikor nyakig voltunk A nagy DIY könyv szervezésében. A könyv, alkotókat csoportban bemutató képeit már az éppen frissen műtött hegemmel, rajta kötéssel igyekeztem végig mosolyogni. Hogy hogy bírtam ki, nem tudom. Felrajzoltam egy mosolyt az arcomra, reflexből ment a mindenkivel kedélyes beszélgetés, de belül majd meg döglöttem az aggódástól. A szövettanra még 2 hetet vártam.

Fotó: Tóth Milán

Itt már a könyvvel és tele bizonytalansággal.

Étrendváltás

Rosszindulatú elváltozás. Ez lett a diagnózis. Némi gyógyír volt a bajra: csak membrán feletti, így a műtét volt a gyógymód. Az a pont elég mélyen ejtett metszés, ami sity-suty megvolt, elvileg mindent meggyógyított.  Semmilyen utókezelésre nem volt szükségem, de ettől függetlenül úgy éreztem, hogy muszáj az eddigi étrendemet megreformálni. Több nyers étel, több zöldség került be a menübe és kevesebb húst vettem magamhoz. Még mielőtt meglett volna a szövettan eredménye, masszívan elkezdtem nagy mennyiségben vitaminokat, nyomelemeket, ásványi anyagokat venni magamhoz mind természetes, mind étrend kiegészítők formájában. Minden reggel egy felessel indítottam: paradicsomlé felessel, amibe pirospaprikaport, Omega 3-at, E-vitamin komplexet tettem. Ez volt a reggeli shootom, éhgyomorra. Egyébként egyáltalán nem rossz ízre és a gyomrom is bírja ;) Az alapvetően is kevés felvágottakat teljesen kiraktam a hűtőből, helyette feltéteket vettem pl. padlizsánkrémet vagy épp fetás fűszeres kenyérfeltéteket készítettem. Megtaláltam persze a gabona kolbászt is… hát teljesen őszinte leszek, ezt már nem voltam hajlandó bevállalni…

  Minden fehér lisztes, cukros, mesterséges adalékot tartalmazó terméket kikerültem. Nem volt nehéz, mert egyébként sem jellemző, hogy sok ilyen termék lenne itthon. Mindenből a barna, a nyers élvezett előnyt és NEM, a családra semmit nem erőltettem, ha kellett kétfélét főztem.

2015.december 31. Délelőtt miután megtudtam, hogy a szövettan eredménye negatív,

...és este már a baráti szilveszteri bulin, könnyebb szívvel.

Napvédelem

A vizsgált bőrrészlet, fénykárosodás szempontjából egy kb. 60 éves személy bőrének minőségével egyezik meg –mondta a sebész miután átolvasta a szövettani leletemet. Leforrázó ugye? Pedig csak három és fél évtizede hordom a fenti kondíciók mellett. Na de mostantól bye-bye napocska, éljen Nicole Kidman! Merthogy idéntől, bizony a nap és én nem leszünk olyan szoros barátságban. Én majd nézem az ernyő alól, ő meg próbál elérni. Sokat gondolkodtam az elmúlt hónapokban azon, hogy hogyan fogom ezt a dolgot megoldani. Mert ugye napernyővel (a vizuális élmény kedvéért képzeld el azt a sárga-piros-kék-zöld csíkos nagy kínai nejlont) nem férek be egyik üzlet ajtaján sem, nincs az az étterem, aminek a szabadtérijébe beülhetek így, az autóból ki-be, ernyő ugyan így ki-be nyitogatás koreográfiája lássuk be tartogat némi show elemet… na jó abbahagytam.

Szóval igen, 50+-os naptej tavasztól. Könnyű zárt ruházat a nyárra. Kalap és szabadtéri tevékenység estefelé. Szarabbul hangzik, mint maga a kivitelezés lesz…ok igaz az is, ahhoz, hogy ezt így lássam kellett több hónap hangolódás.

 A Család-barát magazinba, az elmúlt években többször hívtak meg a bloggal. Tavaly is kerestek barkács témával kapcsolatban, de vissza kellett utasítanom. Idén márciusban viszont, miután minden lecsengett bőrvédelemmel kapcsolatban jártam bent a stúdióban. Kerestem a médiaklikken a műsorrészletet, de már nem találtam sajnos.

Stressz, az alattomos

 Bizony, a szinte kieszközölhetetlen tényező. Mert mindenhol ott van, kicsit erősebben befurakodva az életünkbe, néha kevésbé tolakodón. Az elmúlt másfél évem bizony tele volt olyan lépésekkel, feladatokkal, amikkel sokkal több terhet tettem a vállamra, mint kellene. A blogolásból lettek munkák, feladatok, amik egyikére sem akartam nemet mondani. Mellette persze ott voltak a gyerekek, a háromnyelvű családom, az etetés, itatás, tűz melegének az őrzése, nem kell folytatnom… Azt gondoltam, minden egyszerre úgy fog menni, hogy észre sem veszem. És toltam, és nem vettem észre, mert nem akartam. Pedig volt olyan, hogy az éjszakai írás, nemalvás és nappali újságba vagy akárhová gyártás, plusz gyerekek utáni rohangálás után egy estére időzített általános szűrésen elájultam, mert elfelejtettem, hogy aznap még nem igazán ettem. Vagy amikor nyáron, a nemtörődöm önsanyargató tempó mellett egy nyári vírus úgy levett a lábamról, hogy kiszáradással kórházban kellett töltenem egy napot infúzión. Na, hát igen. Ez a fajta lóti-futi szerintem sokatoknak ismerős. Beszélek veletek, hallom, hogy mit gürcöltök, hajtjátok magatokat a munkában, a határidő miatt, a pozíciómegtartás miatt, az elvárások miatt, a pillanatonként update-elő most azonnal helyzetek miatt vagy az egy fenékkel 3 lovon ügetés miatt vagy épp az önmegvalósítási vágyok által fűtve.

Szóval én nyomtam es RESET-et…legalább is azt hiszem, hogy tényleg jól megnyomtam magamon azt az újraindító gombot. Az elején azt írtam, hogy életem folyama a régi medrébe vágyott vissza. Hát nem, oda biztosan nem. Mindaz a méreg, ami benne volt remélem messzire elúszott. Az új meder pedig még friss, benne a folyamot számos új forrás táplálja, amik új tartalommal töltenek meg. Tehát ha szerettétek eddig olvasni az oldalt, tegyétek a továbbiakban is és kérlek legyetek türelmesek. Itt vagyok, csak sokkal lassabban.

Borsa