BorsaBox

28. feb

Fotózást minden évben receptre

seufert-szanto_orsolya8.jpg

 Én mondom, hogy minden nőnek, a háziorvos, évente egyszer receptre kellene, hogy írjon egy fotózást. Mi az, hogy rutinból való kimozdítás! Mi az, hogy valami nem szokványos dolog kipróbálása! Nem is gondolnád, mennyivel többről is tud szólni egy rólad készített fotósorozat. Idén igazán belehúztam és már január végén megvoltam az első léleksimogatással.

  Na csak hogy az elején kezdjem, van nekem egy Tamara barátnőm, olyan ovis-anyu barátság a miénk. Még a nagyobbjaink jártak együtt oviba, így már... hum humm.. atya én Tamara!! már 6 éve ismerjük egymást. Anno reggelente együtt estünk be a gyerekecskékkel az oviba, hol az ővé, hol az enyém volt szerelemes a másikba, volt, hogy együtt szellőztettük őket ovi után, na de ennél sokkal, de sokkal többször volt az hogy reggel, a gyerekektől megszabadulva az utcán ácsorágva még 20-30 perceket pofáztunk gyerektémákat szigrúan kerülve.

1_0_083.jpg

Tamara akkortájt döntött úgy, hogy fotózni fog, én akkortájt kezdtem el úgy igazán a blogolást. Volt közös projektünk is! Az én egyik biznisz ötletem kapcsán – telefontokokat akartam decoupage-olval piacra dobni- működtünk együtt. Persze ha az ötletem nagyobbat szólt volna, a mi közös mesénk is tovább tartott volna ebben a témában, na de nem így történt.

Később aztán készített rólam a Tamara egy téli kinti sorozatot is, ahol egy újabb... meg nem valósult bizniszemhez adta összes szaktudását.

10564998_769333943163258_3232449173629707762_n.jpg

Tehát Tamarára mindent lehet mondani, de azt, hogy türelmetlen, és hogy nem hisz az emberben, na azt végképp nem. Az összes agylövésemhez lelkesen asszisztált: vinnyogva röhögtünk az erdőben, amikor fennakadtam egy ágon és szimultán pofáztunk a patikatiszta ÉNIDŐ teljes kimaxolása érdekében, szóval ilyen a mi ovis-anyu barátságunk.

Tavaly év végére viszont kiforrta magát ismét, hogy mire is szeretném megkérni őt.

Eldöntöttem, hogy újra járni fogok castingokra, újra rágyúrok a forgatásokra és ezt nem csak olyan tessék-lássék módon fogom újrakezdeni.

Mivel a vizulális élmény az, ami leginkább el tud adni egy terméket, így nem volt kérdés, hogy casting, filmes, reklám területen szükségem lesz friss fotókra. Hosszú évődés “tényleg kell-e ez nekem, akarok-e erre költeni, há'minek az, jó lesz majd az ügynökségi fotó is” után, rászántam magam és megkértem Tamarát, hogy kezdjünk el közösen gondolkodni egy portfólió fotázásban.

Témától kicsit off topic, de ugye, ahol 4 gyerek -2 nála, 2 nálam- ott aztán tervezhet az ember: ha a gyerek beteg lesz, akkor szevasz terv, kuka minden egy időre. Mondanom se kell, 2 gyerek, és a fotós is lebetegedett a kitűzött időpontra. Az edzett anyukák bizony jól tudják, egy taknyos gyerek felbukkanása szinte része a kötelező rutinnak, így egy jót röhögtünk és csúsztattuk a munkát.

De bármilyen akadályok is gördültek elénk, a végeredményen nem tudott rontani: teljes szenvedéllyel bontottuk ki a témát egy szolíd fél nap alatt.... :)


seufert-szanto_orsolya7.jpg

És hogy miért mondtam, hogy minden nőnek évente receptre kellene iratnia egy ilyen fotózást?

Mert más mint a megszokott, mert kimozdít a keretek közül, mert kipróbálhatod magad, úgy is, ahogy eddig soha, de soha nem merted, mert a fotós, ha jó, akkor látja, hogy melyik az előnyösebb profilod, hogy melyik pózban tűnsz 15 kilóval könnyebbnek. És itt álljunk meg egy pillnatra!

Egy fotózással alapvetően az a célja az embernek, hogy szépnek lássa magát, hogy kifejezze azt, amilyennek belül érzi magát. Egy jó fotóst szintén ugyanez kell, hogy motiváljon motivációja: modelljét jó, ha szépnek mutatja. Én direkt kértem Tamarát, hogy nem úgy szeretnék szép lenni a képeken, hogy bőrtónust változtat, hogy a végtelenbe fehéríti a fogamat és ráncokat radíroz le. Persze a pattanásomat kértem, hogy photoshoppolja ki, de kerek perec meg is mondta, hogy nincsenek ilyen tervei...és ne sértegessem :D - nem, ilyet nem mondott :D :D de ez fotós berkekben kb. olyan sértésnek minősülne, mintha egy igazi olasz étteremben ketchupot kérnék a pizzára.

img_8789.JPG

Szóval a fentiek helyett Tamara úgy fényelt, hogy alig kellett utómunkáznia és a legfontosabb: előtérbe helyezte azt a belső igényemet, hogy úgy láttasson, ahogy én szeretem magamat látni.

Nincs mit ezen magyarázni, ehhez érzék kell. De, hogy ne a Tamaráról beszéljek -már így is meg fog ölni, hogy ennyit fényeztem, most én őt :) - talán az egyik legfontosabb az, hogy egy ilyen fotózás kapcsán

lásd, ismerd meg belső szépségedet, szeresd meg magadat olyannak, amilyen vagy és igenis merd megmutatni magad!

20190117-14_04_16_792a9440-edit_hr_016.jpg

 

Ennek beengedésére akár azt a visszatérő mindennapi gyakorlatot is végezheted, amikoris elidőzöl egy kicsit a tükör előtt és nézegeted magad, ismekedsz magaddal. Mint a lányom, aki ha talál egy tükröt, akkor hosszú percekig csodálja benne magát. És igen, tök igaza van: végig simít a haján, próbálgatja a szájtartásokat, a cuki póni szem -meg ne kérdezd, hogy kell azt csinálni- most a nyerő nála, és pózol.

Hát ne mondja már nekem senki, hogy soha nem csinált még ilyet, titokban?! -nem a póni szemet!

Most megsúgok valamit, de csak úgy halkan: én is levadászom az összes tükröt, amerre csak járok. Szemkontaktusba kerülök magammal és dobok egy kacsintást- persze csak úgy belül- és megjegyzem magamnak, hogy lehet hogy hulla fehér vagy, de a mai outfited vagy frizkód!!!, akár mint a taft reklámban! És belül mosolygok egyet.

orsi_shick.jpg

Szóval szeretgesd magadat kicsiben és akár így egy fotózáson nagyban is.

Mert ki a legfontosabb számodra? - mindenféle önzés, ego és mittom'én mit mellőzve most, - na szóval ki a legfontosabb?

 Saját magad!

seufert-szanto_orsolya10.jpg

És akkor mutatok még a többiből egy párat a galériában:

A képeket már kiküldtem az ügynökségeknek is, márciusban pedig- ha minden igaz- már egy reklám munkát is tudok nektek mutatni.

 Butifullll napot szépségek,

Orsi

img_8778.JPG

Fotók szerzője: Geszten-Kovács Tamara - Artgeszten

 

Tetszett a mostani bejegyzés?

Nézd meg a korábbiakat is

vagy ugorj fel

IDE

a WIX-re!

 

 

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása