BorsaBox

05. nov

Babaszoba Emma módra



- Az ezer éves barátságok tényleg 1000 évig tartanak?
- Lehet még tovább is.
- És honnan tudom, hogy az AZ?!
- Majd megtudod.


.... folytathatnám le magamban ezt a kis párbeszédet gyermeki és bölcs énem között, merthogy nagy kérdésekre tényleg csak idővel kapunk választ.  De hogy az a majd 'idővel' mikor jön el, a válasz:  Egyszer ... de ezt úgy is tudni fogod.
És ha már barátság akkor Betti barátnőmmel tényleg ezer +1 éves barátság köt minket össze, amit olyan közös emlékek fűznek szorosabbra, mint egy zánkai hajóhintázás, ahol még nevet is adtunk a hintának ( remélem tudod még!!? :) ) vagy a spontán vasalás náluk a nappaliban (10 évesek voltunk, anyukája szerintem nagyon örült az akciónknak) vagy a rekeszizom fárasztó röhögések, amikből szerencsére most nyáron sem volt hiány, amikor meglátogattam őket Németországban.
Nagyszám ez, merthogy számos szervezés kellett ahhoz, hogy egyszer egyidőben mindkettem egy országban legyünk és ne szervezzük kersztbe épp az életünket.
Hosszú évek óta nem találkoztunk így vártam, megvan-e benne még az rá jellemző jókedv, amit régről ismerek (tök ugyan az :D ), de rajta kívül vártam, hogy lássam az ő kincsüket is, nevezetesen Emma babát.

Az együtt töltött idő csak úgy röpült és természetesen most sem kíméltük a rekesztizmokat, így edzés utáni levezetésként bevetettem magam a gyönyörűséges Emma baba szintén gyönyörű birodalmába, amit az anyukája álmodott meg neki. Egy igazi babás, meseszép szobábába csöppentem és alaposan körülnéztem.
Sok apró ízlésesen kidolgozott részlet, ötletes kombinációk, remek színek, harmónia jellemzi a szobát.
A saját készítésű öltetek sem maradtak ki: érdemes elidőzni annál a fotónál, amelyiken a komód és fölötte a polcon a képek sorakoznak. A nagy virágos kép kivételével a kicsiket te is elkészítheted otthon. Én  a gombos képet biztosan elkészítem ;)

Szép napot!
BorsaBorsa










További dekorációs ötleteket a BorsaBox Facebook oldalán is találsz. Itt eléred!
komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása