BorsaBox

30. jan

Ha nem szeretnéd, hogy rendetlen felnőtt legyen belőle, akkor ezeket a praktikákat vesd be már most

ls_6_tag.jpg

Alapvetően már 1 gyerek is képes egy szobát a feje tetejére állítani egy csöndesen molyolós 20 perc alatt, így talán részletezni sem érdemes mi történhet, ha 2 vagy több kis gézengúz kezd neki a játéknak. Rendetlenség! Ez az örök, szűnni nem akaró tényező, mely az anyukák életébe masszívan beköltözik egy jóidőre. Ám, ha elkezdjük már kiskorban megtanítani a gyerekeinknek, hogy hogyan tarthatnak rendet a szobájukban, máris sokat adunk a felnőtt kori életükhöz. Na de, ne rohanjunk ennyire előre: elég, ha most még csak azt tanítjuk meg nekik, hogy hogyan tartsák a szobájukat tisztán, rendezetten, átláthatóan.
Ez a cikkem 2020. novemberében jelent meg az ÉvaMagazin.hu oldalán.

 

A rendre tanítás nem azt jelenti, hogy szögmérővel van kimérve minden a gyerekszobában, hogy vitrinszerűen tárolod a játékokat, de még azt sem, hogy kiképzőtisztként állsz a szoba ajtajában és határozott utasítások kíséretében pakoltatsz rendet a gyerekkel a saját szobájában. A rendet egész kicsi kortól, finoman, apró lépésekben taníthatod meg neki, mindig az életkorának megfelelő szinten és mennyiségben. Mutatunk egy pár praktikát, amivel segíthetsz a gyerkőcnek. Most szólunk: ha kitartóan gyakoroltok a 9, 11 évesek már magunktól dolgozzák fel a szárítógép teljes tartalmát! Igen, a teljeset, apa, anya pólóit és nadrágjait is beleértve!

Mutass jó példát
Nem elég csak mondani, mutasd is meg neki. Ha te rendre szeretnéd tanítani gyermeked, akkor jómagad is tarts rendet magad körül. Persze, a 'magad körül' egy anya esetében egy egész lakásra kiterjedő teritóriummá növi ki magát idővel, de pont ennek a térnek a nagysága adja majd a motivációt a rendrakásban, oly mélységeket elért tudásanyagod átadásához.

Vigyázzon a holmijaira
Tanítsd meg neki, hogy a játékaira, szeretett holmijaira vigyázzon. Egész kicsi korától mondogathatod ezt neki. Ne csapja a földhöz a kisautót, hanem inkább finoman tegye le. Szeretgesse meg a plüsit, majd ültesse fel szépen a polcra, ahonnan az majd este őrzi az álmát.

Ha már nagyobb, a párosítós játékokat úgy tegye el, hogy számolja le a darabokat, hogy megvan-e minden.

Ezzel nemcsak arra tudod tanítani, hogy vigyázzon a játékaira, hanem arra is, hogy értékelje mindazt amije van.

Ha nem kell, tedd vissza
Levett egy játékot a polcról, nagyszerű, mehet a játék. Másikkal szeretne játszani? Ok, lehet, de előtte tegye vissza az előzőt a polcra. Iszonyu hiszti is lehet ebből a kérésből- mi itt a szerkesztőségben is jól ismerjük a 'nem akajom' kezdetű mondatokat- de ilyenkor kell egy nagy levegő venni és újra szépen megkérni gyermekünket, hogy de bizony pakolja el a korábbi játékot.

Méretének megfelelően
Amikor már jár-kel, levesz-felvesz mindent, ne is említsük azt, amikor már pakol, na akkor

rendezzük el úgy a szobájában a játékokat, hogy azokat ő könnyedén elérje.

Így egyrészt nem esik a fejére az építőkockás doboz, másrészt vissza fogja tudni rakna a dolgait a helyükre, anélkül, hogy fel kelljen másznia a komódra. Ide tatozik az is, hogy a ruhásszekrényét is úgy rendezd be, hogy mindent elérjen. Mutasd meg neki, mit hová tegyen és később már be is rakhatja magától a ruháit a szekrénybe.

Vondd be
Már egész kicsi korban megismerteheted például a teregetés művészetével. Mivel úgyis mindig melletted szeretne lenni, közös 'játékként' ő is felrakhat pár zoknit a fregolira. De a frissen lefutott szárítógép program után is jó játék a meleg ruhák közé bújni és adogatni azokat. Megkérhetet arra is, hogy vigye a kanalakat az asztalhoz, így ergó együtt terítetek meg az ebédhez. Végeredményben pedig amíg ő játszik veled terítősdit, addig te rendszeretetre tanítod őt.

Döntsön ő
Korábban írtuk, hogy a szobáját úgy alakítsd ki, hogy elérje a játékokat és a ruháit is. Amikor már nagyobb, kérdezd meg, hogy tetszik-e neki a dolgai elrendezése. Engedd meg neki, hogy ilyen kérdésekben ő döntsön.

Ha már kisebb korában felajánlod neki a döntés lehetőséget, később nem lesz bizonytalan más döntési helyzetekben

illetve talán nem lesz annyira harcias a maga igazával kapcsolatban.....

 

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása