Mit tennél, ha váratlanul felbukkanna az a bizonyos első, nagy gimnáziumi szerelmed? Mint egy falevél görgeteg, amit felborzol a szél, újra előjönnének a régi szerelem emlékei. Ági teljesen váratlanul botlott bele régi, nagy szerelmébe. Azóta nem is tudja mit kezdjen az érzéseivel.
Ez a cikkem az ÉvaMagazin.hu oldalán jelent meg 2021. januárjában.
"Lassan egy éve cipelek egy nagy titkot. Elrejtem a férjem elől és azt hiszem még magamat is becsapom. Felkavarnak a régmúlt történései, és nehéz szabadulni azoktól a balzsamos emlékektől. Fizikailag semmi, de semmi nem történt köztünk, de mégis olyan bűnösnek érzem magam a férjem előtt.
Hogy mi is történt? Még tavaly február végén összefutottam teljesen váratlanul életem első és mondhatni legperzselőbb szerelmével, hol máshol, mint a gyerekem óvodájában. Mint derült égből a villámcsapás, olyan volt. Biztos ismeritek azt az érzést, amikor a nulláról felszalad a gyomrodból a torkodig valami furcsa bizsergés, hallod a lüktető vért a füledben. Épp csak visszarohantam a gyerek kesztyűjéért az öltözőbe, mert ugye szinte mindig ott felejtjük. Most is a radiátor tetején hagytuk. Felmarkoltam a hiányzó kesztyűt, megfordultam és nem hittem a szememnek: az öltöző másik végében ott állt tétován, Ábel.
Ábel, akivel 18-20 éves korom között együtt fedeztük fel az igazi első nagy szerelmet, a testi vonzódást, a perzselést, amit két majdnem felnőtt érezhet egymás iránt. Ahogy megláttam, lépni se tudtam. A döbbenet a földhöz szögezett. A szó bent szakadt, és csak álltam némán és nem hittem a szememnek.
Ő törte meg végül a csendet egy szinte teljesen indokolatlan “Ági??” kérdéssel, mert ahogy kezdett felfutni az arcán – a nekem nagyon is sokat mondó drága gyermeki pír, amit mindig is imádtam benne – azonnal tudtam, hogy leesett neki nagyon is, hogy kibe futott bele.
Hirtelen úgy éreztem újra 20 éves vagyok, mint amikor még együtt voltunk.
Beletúrtam a frufrumba, húzgáltam a pulcsimat zavartságomban. Ő is nagyon zavarba jött. Mondta micsoda véletlen hogy itt és most találkozunk. Kérdeztem, mit keres itt. Kiderült, a hónap végén költöznek a kerületbe a feleségével és a lányával és ovi nézőbe jött, illetve egyeztetni az óvodavezetővel.
Robogtak a mondatai a fejemen át, de közben bennem egy másik film futott. A mi filmünk, ahogy az első randin az apja kocsijával levisz a Duna-partra és először csókolózunk, ahogy a ballagáson mögöttem állva a vállamat fogja, aztán a kicsit suta, de annál emlékezetesebb szerelmeskedésünk jutott eszembe, ami a Velencei-tónál a nádas szélén esett meg.
–Tudod esetleg? – kérdezte, miközben az emlékek felhője épp csak tisztulni kezdtek körülöttem. Valószínűleg nagyon lefagyhattam, mert másodszor is feltette a kérdést, mire reagáltam.
–Tudom-e esetleg, hogy merre van a vezetőnő irodája? Persze! – és már útba igazítottam, majd egy kis zavart csönd után megkérdezte, hogy vagyok. És amíg én még álomból ébredve elnyújtva válaszoltam, hogy jól, addig ő, akkor először igazán rám nézett. Összeakadt a tekintetünk. Nem volt több 2-3 másodpercnél, de abban benne volt minden az emlékszel, a de jó volt kezdetűtől a csak te tudodrólam, a sajnálomon át, egészen a most is milyen szép vagy kimondatlan mondatokig, minden.
– Aaaa gyerek kint vár, mennem kell. – mondtam és már húztam össze a kabátom, amikor azt mondta, hogy ha nem bánom, rám ír. A sokktól megrészegülve túl hangosan és túlmosolyogva válaszoltam neki, hogy “persze, írj csak”, majd elköszönésként annyit mondott: –Szia Gigi, majd írok!
Egyedül csak ő hívott Giginek....
Kommentek