BorsaBox

29. dec

Elkészülni, Vigyázz, Kész, Tűz, Rajt!





Na ez az a rajtindítás, amit tesitanárként amatőrség kimondani, viszont egy sportos újrakezdéshez stílszerű cím.
Egy év ismét elpörgött és vele újra egy fontos szülinap toporgott a küszöbön. Toporogtam én is, mert fogalmam sem volt mit vegyek , hogy legyen és amíg nincs ajándék addig a lapot sem tudtam a témához passzolva elkészíteni. Aztán jött egy szekrényürítés, ahol a szülinapos megtalálta a három évvel azelőtti, meg az azelőttielötti, meg a mégkorábbi maratonon, félmaratonon stb futásokon kapott plaketteket. Elszomorodva leporolta őket megjegyezvén, hogy szép volt, talán igaz sem volt. Mert, hogy a gyerekek mellett más időszámítás kezdődött, amibe egy fél éves, órák hosszat tartó futkározással tűzdelt intenzív felkészülés nem fér bele az életünkbe. Nekem persze több se kellett. Ha az én uram maratonját nem is tudom vissza adni, legalább egy kis tűzoltásra kerítek neki időt, és vettem neki egy hipi szupi, multi-kombi fitnesz bérletet. És most végre, hosszú idő után új sportos célokat tud kitűzni maga elé. Mert ez bizony fontos, hasznos és akármennyire maradinak tűnik, de működik. Mert töprengeni lehet, meg álmodozni, hogy de jó lenne, ha ez lenne, ha úgy történhetne, de ebből szerintem eddig csak igen kevesen tudtak sikert kovácsolni. Úgyhogy itt az év vége, nosza rajta, a legjobb időzítés egy új célkitűzés megfogalmazására. Nekem is van egy jópár, ezek között van egy kalapra való publikus célkitűzés is. Hamarosan jövök a részletekkel. Addig is, gondold át Te is mit szeretnél megvalósítani 2012-ben!

 Szülinapi kártya

 
Szükséged lesz:
-         scrapbook papírokra
-         gombra
-         madzagra
-         csillámló dekorációs porra
-         3D-s kétoldalú ragasztópöttyökra
-         Lóhere mintájú lyukasztóra
-         Színes lyuk készítő szegecsre
-         egy fotóra
-         ollóra, sniccerrel, fém vonalzóra, tollra

















komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása