Emlékszel még gyerekkorodból a nagy szánkózásokra? Hogy csurom vizes overállban, kipirosodott arccal botorkálsz haza a havas decemberben és vádli középig süllyedsz a hóban a házak közti szűz terepeken? Én emlékszem, de már csak nosztalgiával és amikor a gyerekem kérdezi, hogy az milyen volt, rájövök, hogy ő még nem is igazán tudja, milyen az a havas december. Vajon unokáink látni fogják mindazt, amit mi még igen? Milyen világban fognak ők élni, mit hagyunk hátra magunk után ezen a Föld nevű bolygón? Leonardo DiCaprio és Fisher Stevens Before the flood című klímaváltozásról szóló dokumentum filmje önmagáért, értünk beszél, minket figyelmeztet.

Klímaváltozás. Ebben élünk, Leo filmje pedig egyszerűen briliáns és egyben csontig hatolóan fájdalmas. A minap végre eljutottam odáig, hogy este leüljek és megnézzem. Ahogy néztem azon gondolkodtam, hogy mindezt a kínzást, amit az életterünk és benne magunk ellen is teszünk, hogy hagyhatjuk szó nélkül. Hogy nem vesszük észre, hogy javaink felhalmozásáért mi kárt okozunk a helynek, ahol élni tudunk.

Leo több mint 20 éve foglakozik a környezetvédelem, a klímaváltozás témájával. A dokumentumfilmhez is 2 éven át járta a világot, nézte meg az ipari termesztés miatt kiirtott őserdőt, a víz alá került óceánparti városokat, falvakat, a több méterrel megfogyatkozott Grönlandot, a pöfékelő Bejinget. Beszélt klímakutatókkal a levegőben, a víz alatt, óceánba elolvadó gleccserek mellől, asztronautától kezdve, vezető közgazdászon, feltalálókon át a pápáig, az amerikai elnökig. Nem tudom és nem is akarom visszaadni az élményt, amit a film adott, viszont klímaváltozás témában nekem is megszólalt a csengő a fejemben.

Elsőként az jutott eszembe, hogy bizony, én a gyerekeimnek az elmúlt 6 év alatt még nem tudtam egy igazi havat mutatni, csak mesélni tudtam róla. Mert bizony amiben én voltam gyerek, az a 30 évvel ezelőtti budapesti tél, még tél volt, nem olyan, mint a mostani.

Viszont helyette nyáron védhetem őket a Kárpát-medencébe beköltöző sivatagi forróságtól, a káros napsugárzástól. Sajnos tudom miről beszélek, itt olvashatsz erről.

És nem felejtem el New York 2008. szeptemberi arcát sem, ahol napokig ködben és 60 % körüli páratartalomban léteztünk, mert a partoktól délre, Florida felé tornádó volt az óceánon, ami bizony jelentősen megváltoztatta az aktuális időjárást.

Évekkel később pedig a Hawaiin élő barátaink miatt aggódtunk, mert a Japán partjainál történt földrengés- ami Fukushimát alapjaiban rengette meg- O'ahu sziget partjait is elérte, szerencsére ott már’csak’ közepes hullámok kíséretében.

Töredék emlékek, tudománymorzsák összekapirgálása, mentségemre legyen mondva nem vagyok se geológus, se klímakutató, de egyszerű emberként is érzem az időjárás változás nem túl megnyugtató jelenlétét, ami sajnos túl gyorsan történik.

De mit mondhatunk a gyerekeinknek? Hogyan tálaljuk mindezt nekik?

Mi, ha a földgömböt nézzük otthon, mesélünk nekik az áramlatokról, a ciklikusságról, annak legegyszerűbb rendjéről, az éghajlatok

ról és megmutatjuk nekik, hogy a Föld él, és fáj neki, ha bántják. Elmondjuk, hogy nem jó ha szennyezik, mérgezik a vizeit, földjét, levegőjét és hogy bizony már ő, egyedül is sokat tud tenni azért, ha ökológiai lábnyomát ne növelje, hanem minél kisebbre húzza. Hogy hogyan? Úgy hogy odafigyel mennyi vizet fogyaszt, hogy milyen ételeket eszik, milyen anyagokat használ, amik  közvetve vagy közvetlenül nem károsítják a környezetet. Hogy amikor majd autót vezetni válasszon környezetbarát verziót, olyat, ami nem terheli a légkört, és hogy jusson el a gondolata odáig, hogy lássa a metán kibocsájtás miért is olyan veszélyes és így tovább.

Számos dolgot nem, de bizony sokat igen is egyedül is meg tudunk tenni a világunkért. Nézzétek meg a filmet!

Ha a témában szeretnél olvasni is, akkor jó szívvel ajánlom Frank Schatzing Raj című tudományos thrillerét. Ezer oldal, és nehéz letenni, de nem a súlya miatt :) Ha pedig kivégezted ugyan csak Schatzingtől jöhet a LIMIT című könyve is!

Jó olvasást és egy nyugodt másfél órát a Before the Flood-hoz!

Borsa