BorsaBox

02. sze

Legyen idén más, mint a megszokott!

9_f_t_small.jpg

Nem kicsit vagyunk érdekeltek iskolakezdésben! Az én épp csak tegnap született micim csütörtökön töltötte első napját az iskolában. Reggel dörzsölgetem is a szemem, hogy jól látom-e, hogy tényleg az én gyerekem mond verset az évnyitón és hogy őt is köszöntik, mint elsőst?! Ő volt, nem vitás. Este aztán már teljes bizonyossággal mondtam, hogy iskolakezdők vagyunk, hisz a másnapi füzeteket, könyveket pakolásztuk be a táskájába. Lesz neki cicás, delfines, baglyos füzete; mindenféle figura, ami az iskolai füzetgyártó cégek kreatívjainak fejéből kipattanhat. Egyenlőre egyen cuccok ezek, de eljön az idő, amikor már menőség, ha a felszerelés tök más lesz, mint a többieké.

És bizony erre ráfűzve, olyan ötleteket hoztam most nektek, amikkel szuper egyedivé tudjátok tenni a sulis füzeteket! Mind kipróbált ötlet, így garantálni tudom, hogy elkészítésük időben nem tart sokkal tovább, mint egy szimpla csomipapíros füzetkötés.

 6_f_small.jpg

Augusztus közepén bementem egy papír- írószer boltba felmérni a kínálatot, mit, honnan szerezzek be a gyerek füzeteinek csomagolásához. Nálunk végül azt kérték a tanítók, hogy csak átlátszó fóliával vonjunk be mindent, így a gyerekek könnyen eligazodnak majd a mintás füzetkéik között. Gondoltam, akkor nem ez az év lesz az, amikor kipitykézhetem a gyerek füzeteit, így nagy duzzogva el is kezdtem a fóliázást. Aztán egyik nap csörgött a telefon. A MUSIC Fm-től hívtak fel, hogy a délutáni Road Showban FittiKém eljönne hozzám egyedi füzetdekorációkat készíteni, így iskolakezdéskor és lenne-e kedvem ebben segíteni neki. Hát hogy a bánatba ne, és nagyhirtelen neki is ugrottam a feladatnak.

Egy füzet csomagolásánál a legfontosabb, hogy a végeredmény tartós legyen. A füzetek sokszor járnak ki-be a táskába, sokat forog a kézben, tehát jó ha bírja az igénybevételt. Emellett, ha már úgy is vége a 2 és fél hónapos szabadságnak és a nyári emlékek is egyre távolabbiak, kifejezetten jólesik valami szín, valami személyes valami megnyugtatóan saját, ebben a keserves mókuskerékbe visszaálló időszakban.

Színezd ki

Meredek ötlettel indítok, amit legkevésbé a tanárok fognak értékelni (mint ex-testnevelő már most az elején elnézést kérek az össze pedagógus ismerősömtől). Kivágtam egy színezőkönyvből egy medvét vagyis a fejét.

10_f_small.jpg

Egy kevés stiftragasztó, tetszés szerint kiválasztott dekorációs ragasztószalag és már kész is az unalmas perceket szüneteket kitöltő füzetdekor és csomagolás. Rajz szakosok szerintem abszolút befutóak ezzel a füzettel és még a tanár sem szólhat semmit.

1_f_small.jpg

Nyári magazin recycling

Nyárom összegyűlt egy pár magazin? Ki ne dobd! Ha van lyukasztód, akkor azzal, ha nincs akkor egy felespoharat körberajzolva rajzolj köröket. Vágd ki őket és egy szimpla fehér A3-as lappal bevont füzetre ragaszd fel őket.

 5_f_small.jpg

Akiknek már hiányzott a krétapor szaga

Mire nem jó egy A4-es spirálfüzet fedele! Fesd le krétafestékkel és lehet már a táblához se kell kimenned felelni, a saját asztalodnál ülve is tudsz prezentálni a SK tábládnál!

3_f_small.jpg

A nyár rabjainak

Nehéz szabadulni a nyári utazás emlékétől? Hát vidd magaddal a suliba! Elő a térképet és használd csomagolópapírként.

4_f_small.jpgA MUSIC Fm élő adásában Fittikém egy remek kis ötletet is mondott erre a csomagolásra: ha például a srácok a lakhelyük térképét használják a füzetek bekötésére, még csajozni is tudnak velük. Ugye milyen jó, hogy itt volt nálam Fitti :D :D

14141946_1102611459816503_2716008385727139823_n_small.jpg

Fotó: Music Fm

 

Geometriából ötös!

Nem lehet a háromszög szerkesztését eleget gyakorolni! Ne de mi az, hogy megrajzolni?! megfesteni!! Na ez a művészet és tényleg J

2_f_small.jpg

Gumizd körbe

Egy vastag fedelű noteszt hogyan tegyünk hasznossá? Például gumizd körbe a fedelet színes gumikkal és máris vinni tudod a tollat is és a gemkapcsot!

11_f_small.jpg

Nyomdázz

Ugye, hogy nem is olyan dedós dolog a nyomdázás? Ezt metálfényű festékkel készített képet még nyár elején készítettem a Fem3Caféba, ahová házi készítésű nyomdákat vittem.

7_f_small.jpg

Itt az íveket krumpliból faragott 100% bio nyomdával kanyarítottam a papírra. De nyomdát te is bármikor készíthetsz. Dekorgumi lap kell csak hozzá és egy kicsi alap, amire felragasztod a kivágott pl. háromszögeket vagy épp felhőt.

8_f_small.jpg

Firkáld össze rendesen

Ugorj neki bártan! Told ki mindazt, ami vállalható és izgalmas. A Music Fm élő adásában FittiKémmel egy Music Fm- BorsaBox koprodukciós füzetet alkottunk egy szimpla alkoholos filccel.

14142069_1102611313149851_2501757558063753377_n_small.jpg

14183965_1102611426483173_4299746177171691361_n_small.jpg

 

14142052_1102611383149844_3468774416886146374_n_small.jpg

                                                               Fotók: Music Fm

Tipp sk. dizájnos csomagoláshoz!

  • ne dobj ki semmit, mert bármikor hasznos lehet a maradék, lásd nyári újságokból körök
  • az A3-as és A4-es fehér fénymásoló papírok remek alapok a dizájnolt füzetek alap színének kialakításához
  • ne gondolkodj költséges dolgokban a dekorhoz, ez csak egy csomagolás a füzetre
  • engedd el a fantáziádat és szórakoztasson, amit csinálsz!

 

Szeretnéd megnézni VIDEOn is?Klikk ide! 

 

Végül pedig akár dizájnos, akár nem a füzet: Tessék használni is azt a füzetet tanulásra! –üzenem ezt szolidan, mint szülő és mint 15 évig iskolapadokat koptató diák: Tanulni jó még ha nem is tűnik annak akkor éppen, tanulni (bizonyos dolgokat) hasznos, általuk (is) a világ kinyílik!

 Csók,

Mutter Borsa

12_f_small.jpg

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása