A képen látható 3.-os kislány...pardon rénszarvas a napvégi lopott 20 szabad percében gyereket játszott tegnap este.

Olvasta az Egy ropi naplóját. Szeret olvasni, fél 9 környékén még engedjük, hogy olvasson egy kicsit, rénszarvas fejdíszben, hóemberes szemüvegben ahogy jól esik neki, mert hát gyerek ugye.

Hosszú napja volt. 6 órája volt, mint minden nap. Hol tudott figyelni, hol nem. Volt, hogy ment neki még a koncentrálás is! 

Valamit sikeresen átvezetett a lecke füzetébe, valami lemaradt. Szóval reggel 8-tól délután 13.45-ig munkában volt. Délután újra ült még egy másfél órát, hogy a háziját megcsinálja, aztán mentem érte. Volt neki délutáni sport programja is. Heti 2-szer jár oda, mert szereti és mert mondták is, hogy jó, ha sporttal levezetjük a gyerek ööö… a rénszarvas energiáit. Mert az van benne, sok.

Tudom én is, látom, érzem, ahogy vibrál az aurám, ha mellettem van. Van abban a lendületében csillám póni nyargalászás, Hisztis Mirtill idegölő vinnyogása és az asztronauták bátorsága.

Ja igen, mert űrhajósnak készül.... vagy színésznőnek, még nem tudja. De az fix, hogy 30 percig képes mozgás nélkül! online közvetítést nézni a NASA tévén! Angolul nézi, mert mi 3 nyelven éljük az életünket és úgy is ért belőle sok dolgot. De sajnos a 'másod-unokatestvér' kifejezést még nem tudja pontosan leírni. Pedig gya.ko.rol.juk. De hát felnőttként ezt tudjuk már, hogy csak gyakorlás- gyakorlás és IDŐ kell és egyszer összejön az is.

Jó képességű gyerek egyébként. Agya, mint a szivacs, kapcsol is. Jó szándékú, szereti a tesóját, pedig az néha olyan csúnyán piszkálja.

Neveljük is! Tud köszönni, kérni, érzi, ha valaki szomorú és akkor igen együttérző. Segítőkész, szeret rajzolni, ügyes is, mozgékony, kedvence a matek. …hát igen…ennyi krafttal nehezen tud egy helyben maradni. Na de ennyit a rénszarvas mamák elfogult verbális léleksimogatásáról! 

Szóval széles spektrumon... pardon erdőben hagyjuk mozogni, olyanban, ahol tudjuk a határokat, amin belül önmaga maradhat és a mi értékrendünkbe is beleférnek a reakciói.

Mostanában viszont megijeszt, hogy néha csak a fát látja és a szép erdőt nem veszi észre, pedig itthon mindig oda visszük őt és a tesóját játszani. Örülnék, ha sokáig észrevenné a madarakat, az illatokat az erdőben és azon is túl a világot.

 De a héten 4 dolgozatot/beszámolót/röpdogát/mi'ttoménmit írt. Négyet.

Nem reklamált.

Hazajött, ahogy szokta elsőként elővette a tanulnivalóit és jött, hogy na akkor csináljuk. Nem szólt. Csak én. Belül, de hangosan: egy bibés galagonya, nyitott mondat, 315 meg mennyi az annyi????

 30 éve voltam ennyi idős őzike, mint most ő.

Akkor volt idő lesétálni a forráshoz, fejünket pihenésre hajtani, hallgatni az erdő zenéjét....  nem nyomta ennyi elvárás a hipotalamuszomat, nem kellett ennyi helyre figyelnem, volt idő a pillanatban lenni, volt idő gyereknek lenni.

 Hát ennyi...

 Szóval ez az őzike tegnap este letette a könyvét úgy 9 előtt kicsivel, és félálomban még figyelmeztetett, hogy a héten soron következő 5. számonkérésére még reggel kicsit készüljünk.

 Számolom a napokat.

Még 7 nap és karácsonyi szünet.

Kivisszük majd újra a mezőre egy nagyot futkározni...

Sok pihenést az ünnepekre,

 egy 3. osztályos őzike anyukája