Több mint két éve teszem a dolgom, mint egy fészket rakó kismadár; csinosítom otthonunkat, ha kell, ha nem. Ezért a férjem persze imád is, de néha valami más, kevésbé radikális változásokkal járó új hobbiért fohászkodik. Egyik este én csajos programot szerveztem, felbuzdulva azon, hogy az uram aznap este töltötte 2-3 havonta ismétlődő jól megérdemelt 'nézzünk meccset és húzzunk bele a haverokkal' estéjét. Mondanám, hogy részemről elmúlt már a nagy ereszd el a hajam időszaka, de ez valójában nem igaz. Mert lényegében nem is volt. Na jó, foszlányokban azért itt-ott van egy-két mega hiper jó buli, anyuéknak is volt néhány virrasztós, rám várós éjszakájuk, de akármilyen unalmasnak is hangzik én passzoltam a nagy 'erezdelahajam' estéket. Így tehát azon a bizonyos péntek estén Kriszta barátnőmmel beültünk a moziba, egy nachos fölött elmorzsoltunk pár könnycseppet a love story végén és szépen haza furikáztunk hozzánk. A nappaliban ülve egyszer csak az én barátnémban megszólalt a kéretlen lakberendező. Hihetetlen érzékkel van megáldva egy lakberendezésre fogékony halandó, beleértve engem is: idegen lakásban egyből tudja mit, hová, hányat, milyen színből és hangulatúból kellene rakni a falra, a polcra, és persze egyből vágja, mit kellene azonnali hatállyal kidobni. Gondoltam magamban; halljuk, vajon az ő verziójával, hogyan nyerhetnék egy kis extra helyet a lakásban.

És ő csak mondta és monda, aztán idővel rájöttem: jó’ beszél ez a nő! Ennek a megvalósítható ötletnek köszönhetően viszont rájöttem, hogy egy új beépített szekrény és egy kisebb konyhai polcrendszer beszerzését csak egy épkézláb magyarázattal tudom majd átvinni az én férjem higgadt, logikus gondolatvilágán.
A terv a következő volt: még aznap este be kell táplálni az ötletet a szűz fülekbe. Ennek hatékonyságát az uram pub hangulattól ködös befogadóképességében reméltem. A projekt fő mottója: pénztárcakímélés. Tervünk alapjai már az elején igen gyenge lábakon állt. Beépített szekrény, egy új konyhaszekrény eleme vs. pénztárcakímélés???? Folytassam?
Tisztában voltunk gyenge pontjainkkal, így ezért is pécéztük ki magunknak azt a szegény ruhatárolós padot.
Elsőként felhívtuk a figyelmet a kihasználatlan terekben rejlő hatalmas lehetőségekre, az ott megvalósítható óriás gardróbszekrény lehetőségére, majd ecseteltük, a jövőbeni gardrób helyéről, a hálóba átköltöztethető komód isteni tv állványként is! használható funkcióját. Igaz a komód beköltözésével sajnos a kis rakodós padnak menni-e kellene, hacsak! hacsak nem vágjuk félbe a padot, toljuk a színben hozzá igazodó ágy két oldalához, melynek következtében rengetege helyet spórolnánk az éjjeliszekrényeken, melynek hiányát már oly rég óta szomorúan konstatáljuk?!
Éjfél körül érkező emberem -gondolhatja mindenki- csupa fül volt a sztorira, csillogó szemekkel itta minden szavunkat, majd a pad kettévágásnak ötletekor a katarzisból magához térve csókot nyomot a homlokunkra és az elismerő dicséretek özönében csak annyit mondott: Hova tartana ez a világ, ha nem lennének ilyen okos nők???
Jó……nem ez történt.
Helyette azt kérdezte: Ti ittatok????!!!
Ez a kijelentés/ kérdés!!, mint egy cunami, úgy söpört el minden további fényes tervet. A lelki szemeim előtt megjelent fuvarosom, szomorúan visszatolta platóskocsijára az én vadiúj gesztenyebarna gardróbszekrényemet, ráhúzta a ponyvát, majd lassan, a kipufogóból áradó benzinfüstbe veszett.
Oké. Ennyire nem volt drámai a dolog, csak néha szeretek rápörögni a teljes színpadi nagyhalálos világvége hangulatra. A helyzet azonban menthető volt. Másnap az én -ismétlem- higgadt, logikus gondolatvilággal megáldott férjemnek, mindenféle hátsó szándék, kitekert, csapdákat, majd aztán briliáns ötleteket magában rejtő ötletelés nélkül előadtam tisztán felvetésünket és láss csodát: lett gardrób, konyhai vitrin és sok-sok hely!
Azóta a kabátok és a cipők már nem nyomorognak, a sí cuccok külön helyet kaptak, a szerszámos láda is elégedetten hasal bent a szekrény alsó polcán és határozottan állítom, a virágos teás bögre is élénkebb színt kapott az üveges vitrinben.
Egy dologra viszont rájöttem, ismét: valószínűleg csak mi nők gondoljuk, hogy egy szimpla eldöntendő kérdésre adott igen/ nem-es válasz többet rejt magában, mint ami. Mert amikor megkérdezzük: ’Na, ízlik a leves?’- akkor a -képzavarral élve- lelki füleinkkel szívesen hallott - ’oh, igen kincsem, Isteni! Ez az enyhén pikáns tárkony és a kevés citromlé együttes íze! Csodásat főztél!’ – kijelentés helyett a szimpla -’Igen’- is dettó ugyan azt az elégedettségi fokot tükrözi. Szóval, ha egy ilyen jellegű kérdésnél, mint a leves, ’igen’ és ehhez hasonló tömör, velős válaszokat kapunk, akkor egy nagyobb beruházás esetében jobb, ha elhagyjuk a matyó hímzést, mert ezek a arany emberek az egyenes beszédből értenek és az is beszélik.
Ja és hogy a paddal mi lett?
-Neeeeem, nem vágtuk szét. Éjjeli szekrény? Neeeeem, az most sincs. Minek! A padot kicsit arrébb toltuk az ajtó irányába. Az este levetett ruhát valahol tárolni kell?!