Két kisiskolás között rohangálok felváltva. Az online és a valós világ vékony mezsgyéje már bőven elmosódott.

Hol tanítónőt, konyhás nénit, hol napközis tanárt, tesitanárt játszom, nyomokban anyjuk is vagyok ezeknek a laptopra kötött gyerekecskéknek, de az időnként megvadult sárkányt hitelesebben hozom mindegyik mivoltomnál.

Vagyunk ezzel most hasonlóan jó sokan, azt hiszem. A gyerekek itthon, a saját munkánk -ha otthon végezhető, csak integet, hogy: Helló itt vagyok! A bevásárlás, a főzés, a helyzet szülte alap higiénés tennivalók, minden sokszorozva helyet kér egy napban és talán a legrosszabb az egészben a bizonytalanság, hogy nem tudjuk meddig és hogyan tervezzünk, így csak az egyik feladattól a másikig látunk rosszabb napokon. És, hogy milyen egy rosszabb nap, átlagos pillanata?

Szerintem ismerős lesz

“…..Úr Isten! Holnap lenne a szemészeti időpontja a gyereknek! Mi lesz most így a szemüvegcserével? Harmincadikán meg a másiknak lenne az ismétlő oltása! Azt hogy fogja megkapni?!! …a levest a teraszról be kell hozni, a banánt ki kell vinni, holnap meg tejet kell venni…kipakoltam a krumplit a zsákból? A dobozt már előkészítettem, csak le kell vinni majd a garázsba, ne felejtsd el Orsi, ne felejtsd el!

Mi ez a hang? Ja, lejárt a szárítógép. Ok, akkor még ma egy mosást be fogok tudni rakni, csak a szárító szűrőjét el ne felejtsem kitisztítani.

Basszus!!! Hogy lesz legyantázva a hónaljam? Jó hogy nincs műszempillám, azzal is csak a bajom lenne most. Száraz a kezem, de még hogy mennyire, a fertőtlenítős szappan már csak ilyen.

Wc papír van, fertőtlenítős sprici van. Liszt? Van! És milyen patent kis kifliket sütöttem tegnap, csak ki ne csússzon a számon, hogy ez a karantén még jó dolgot is tud hozni.

Vegyek tejet. Vegyek tejet!

Apu vajon vesz lisztet a malomból a telekről hazafelé jövet? Az is minek jár le még mindig a telekre….jó, ott még a kutya se jár: de remélem a maszkot felveszi, ha bemegy tankolni! Anyával legalább minden nyugisabb: egy hónapra van kajája a mélyhűtőben, jó, mondjuk ehhez az állapothoz nála vírus se kell.

Holnap tejet kell venni!

Veszek kettőt.

Nem.

Hármat.

Igen, hármat veszek.

Már megint szól a másik gyerek!!! Mér’ nincs meg 5 percig MÁMÁÁÁ nélkül. De csak nyugi, nem kiabálsz vele, mert még rád hívják a szomszédok a gyámügyet. …kijönnének egyáltalán karantén idején?

Jesszusom!!! Még nincs ebéd, na de csak mindent sorban: mit mondott a tanárnő, hogy küldjem a fotót az emailről vagy emailt a fotóról? Mivel is fotóztam, a telóval vagy a tablettel? Hol hagytam a tabletet??

Miért nincs kertünk?!! Ásnék egy mély gödröt és időnként kimennék beleordítani egyet.

A lejárt szárítógép persze még mindig csipog és ugye csak én vagyok az egyetlen, aki el tudja fordítani a gombját OFF-ra, vajon más miért nem hallja a családban rajtam kívül…

Ha vége a tanulásnak, kiviszem őket a levelgőre, rollerrel! Így legalább lesz fotó a tesire, amit be tudok forgatni. Mekkora agytröszt vagyok!

Jaja! Este ott lesz még a villanyszámla, azt elutalom, a délutáni emaileket megválaszolom, a kutya kajáját valakinek fel kell még hoznia az autóból, azt a szerencsétlent meg már lassan le kellenne vinni.

– Mama. Mamaaaa, hallasz? Lefotóztad? Hogy mit? – ocsúdok fel a nagyobbik mellett a hokedlin, laptoppal az ölemben kuporogva. Melyik oldal az szívecském? – és már bújok is vissza a gyerek digitális iskolájába, az aktuális egyhatod állásommal, ami most a tanítónői, hátam mögött az elröppenő pillanat tört részével.