BorsaBox

16. jan

Kezdd korán a tavaszi készülődést - Készíts virágtartó ládát lécből

Építünk hóembert??? –szegezte nekem a kérdést a három évesem. Majd hogy méginkább nyomatékosítsa bennem igényét, hozzátette: HOLNAP?
És teljesen igaza van. Január elején, télen, ahogy a gyerekdalból is tudja, ahogy a könyvből is olvasom neki, ahogy a mesefilmből is látja, irtó nagy hónak kellene lennie és egy valamirevaló gyereknek ilyenkor, legalább egyszer térdig el kellene süllyednie abba a nagy fehér, hideg takaróban. Na ez eddig nem jött össze nekik, viszont az elmúlt napokban bőszen rollerezhettek szánkózás helyett. És amíg vártunk és várunk a télre, a hóra, én szép csöndben elkezdtem készülődni a tavaszra. A padlásról előhoztam a léceket, hogy újra bemutassam őket a fűrésznek -há’má majdnem a szánkó léceit daraboltam fel- és a nagy januári napsütésben, tavaszias hangulattól nem kicsit átitatva virágtartóládát kezdtem készíteni.



Az m1-en futó Család Barát Magazinban, meghívott DIY bloggerként már tavaly volt szerencsém részt venni. Akkor tököt faragtunk, festettünk a gyerekkel. Nagy örömömre idén is gondoltak rám, most a barkácsrovatba hívtak meg, ahová - a kérésnek eleget téve-  egyszerű, kevés anyagigénnyel bíró  DIY ötletet vittem. Az ágyrács nálam kifogyhatatlan, így újból a fáé és a Pentart akrilfestékeké volt a főszerep.

Hozzávalók:
-         könnyen fűrészelhető fa (fenyő) léc
-         szögek
-         bútorhátlap
-         Pentart akrilfestékek (country rose, country kék, bézs, fekete, fehér)
-         Pentart Vintage effekt-medium
-         Pentart Wax paszta vagy lakk spray
-         Pentart Home Sweet Home sablon
-         Struktúrpaszta

Tíz szög és kész
Kétféle virágtartó ládát is készítettem. Egy hosszabbat és egy 3 darabos kicsi szettet. Elsőnek döntsd el melyiket szeretnéd.

A kicsi láda leszabandó oldalainak darabszáma és méretei:
2 db 8cm-es,
2 db 11 cm-es ,
lécvastagság: 1.7 cm.
A kész virágtartó mérete kb. 11x12x7 cm (szélesség x mélység x magasság)
A nagy láda leszabandó oldalainak darabszáma és méretei:
2 db 35cm-es,
2 db 8 cm-es,
lécvastagság: 1.7 cm
A kész virágtartó méretei kb. 35x 12x7 cm (szélesség x mélység x magasság)
Kézifűrésszel vagy géppel szabd le a részeket és finomszemcsés csiszolópapírral (pl.100-as) puhán simítsd át az éleket úgy, hogy közben ne kerekítsd le azokat. Ha lekerekednek, akkor az oldalak összeillesztésénél látszani fog hogy a sík nem egyenletes.
Az oldalak összeszögeléséhez összesen 4 db szög kell. Ha kész vagy a kerettel, jöhet a doboz aljának előrajzolása, majd leszabása a bútor hátlapból.



Shabby chic look
Legyen kopottas, öregített hatású a felület. És ezt hogyan érjük el? A következőt tettem ennél a DIY projektnél: elsőként felkentem egy réteg fekete akrilfestéket az élekre, majd ráfestettem egy réteg fehér akrilt.
Ezt követően jött a Vintage effect, amit ecsettel (de ujjbeggyel is ugyan olyan jó lesz, ha nem jobb, hisz könnyebben tudod eloszlatni) vittem fel a felületre és miután megszáradt, jöhetett a fedőréteg, a színes akril.




Bőséges időt hagytam mindegyik festékréteg száradására. Fontos! Akármilyen gyorsan is szárad ez a festék, mindig gondoljunk arra, hogy bizony időt kell hagyni arra, hogy minden kémiai folyamat végbe menjen és kellően kiszáradjon a folyadék a festékből. Több, még lélegző festékréteg egymásra kerülése nem szerencsés.  
Tehát miután minden megszáradt, jöhetett a csiszolópapír(100-120-as). Ott, ahol a Vintage effect rákerült a lapra, a csiszolópapír septiben lehúzta a fedőréteget. Így elővillant az alsó szín, a fehér. Az éleken, ahol erősebben (szándékosan) rányomtam a szemcsés papírt a fára, a fekete festék is látható lett. Ettől az összkép kontrasztosabb, nyersebb, hihetőbben kopottas lett.





Wax és a pigmentek
Mivel egy virágtartóról van szó, ahol víz is előfordul, így fontos hogy az elkészült festést fixáljuk. Használhatsz lakkot vagy a Pentart waxát is. Ha Wax pasztával dolgozol számítani kell arra, hogy a fedőfesték színe mélyebb tónusú lesz, ami koránt sem jelent gondot, hisz a wax előhívja az akril sugárzó színét: úgy hat a festékben lévő pigmentekre, mint valami katalizátor.

Stuktúrpaszta

Helyezd fel a sablont a kiszemelt helyre. Egy spatula segítségével töltsd ki a sablon réseit a struktúrpasztával. Simítsd el az anyag tetejét, majd óvatosan emeld le a sablont a mintáról. Hagyd száradni a kapott mintát.





Egy Család barát alatt megvan majdnem
Ezt a DIY ötletet azért szántam a tv műsorba, mert viszonylag gyorsan elkészíthető és a végeredmény mutatós és praktikus. Így bátran mondom, még a száradási időkkel együtt is egy jó másfél óra alatt elkészülhetsz vele.

Kapcsolódó bejegyzések:

 


Nézd újra, hogyan készítettem el a virágtartókat!
Keresd az MTVA videotárban a Család Barát Magazin január 14-i részét. Klikk a 9. részre a lenti linken.
Ha tetszett a mostani DIY projekt, nézd meg a korábbiakat is
vagy ugorj fel további ötletekért
a BorsaBox Facebook oldalára,
IDE
vagy kövess a Pinteresten!

 

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása