BorsaBox

11. feb

Februári apátia helyett majdnem ikebana



Szokásos rutinvásárlás. Húszas be, döcögés fel a mozgójárdás. Gyerek a bevásárlókocsi üléséből magyaráz, kint a reménytelenül szürke Budapest. A ködbe burkolódzott budai hegyek is csak álmosan terpeszkednek a házak mögött.
Februárban már éhezik az ember egy kis életre, egy kis színre. De nem, még csak egy-egy napokra villantja fel a természet vidámabb arcát. Persze még bőven lehet márciusban hóvihar, lásd tavaly, de inkább nem festeném az ördögöt a falra.
Szóval vissza a lidlibe. Prospektus balról, prospektus jobbról egyszer csak egy falni tulipán teríti be a látóterem. Azt hiszem káprázik a szemem. Most vagy az elmém csapja be a szemem vagy épp fordítva, de már a gondolat végére sem jutok, mert könyékig eltűnök a csokrok között. Szín kellett? Hát most meglett. A vidám természet,  konyhában legalább is beköltözik egy pár napra.

Két csokor tulipán az 18 szál virág. Vigyázni kell velem, mert óriás matekos vagyok, de a 9+9 még megy. Akárhogy is nézzük ennyi virágnak valami nagyobb váza kellett, viszont a tulipánok, ahogy betettem őket a vázába seperc alatt ösze-vissza dőltek.
Több se kellett, nekiláttam virágrendezőt készíteni!




Korábban már láttam virágrendezőt, ahol a kör lyukakba lehetett beledugdosni a virágokat, de túl erőltetett volt vagy túl színes vagy műanyag. Ez meg nálam nem játszik. A pofonegyszerű dolgokat viszont annál inkább szeretem.


Szóval virágrendező 5 perc alatt:

Anyagszükséglet:
-3 (rövid) szál dekor ág (Ikea, barkács/hobby bolt, virágos)
- fonal


Méretre vágod, összekötözöd, kész.





Ha szeretnél hasonló, könnyen elkészíthető ötletekről olvasni, látogass el a BorsaBox facebook oldalára.

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása