Gyűjtögettem, gyűjtögettem, mert nem volt szívem kiönteni. Persze ezzel az érzéssel egyidőben, dolgozott bennem az aggodalom is : mi lesz, ha még is egyszer elapad az az isteni nedű forrása és a lányom ott marad anyatej nélkül. Végül a nagy bőségben rájöttem, mi már többszörösen túl vagyunk biztosítva, de sok más baba bizony örülne akár egy cseppnek is. Így esett, hogy az én mazsolámnak sok-sok ismeretlen tejtestvére lett.

A mélyhűtő már csurig volt töltve a lefagyasztott anyatejes zacskókkal. Minden reggel mérnöki pontossággal mértem ki az újabb, lefejt adagnak szánt helyet, miközben féltem attól, ma jön el a pillanat, amikor már nem tudok több tasakot, a majd száz közé suvasztani. Ekkor már kb. 30 litert halmoztam fel saját és anyukám mélyhűtőjének polcain, de már gondolkodtam lázasan az újabb tejmentesi akción, amihez már a szomszéd fagyasztóját is számításba vettem. Ám mielőtt gyakorlati megvalósításba kezdtem volna, józan eszem döntött: leadom!
Kicsi lányom első gyermek, így érthető, hogy minden vele kapcsolatos kérdés-már pocakban töltött élete alatt is- prioritást élvezett. És ez nincsen másként ma sem. Komfortja, békéje, nyugalma, etetése na és persze kis családunk harmonikus működése után felmerülő kérdések; másodrendűek. Miközben vártunk rá, azt tartottam szem előtt, hogy egészséges táplálkozással, kismamás testmozgással és a stressz kizárásával, minél jobbá tegyem átmeneti kvártélyában töltött idejét. Ennek köszönhetően cserébe életem legszebb kilenc hónapját kaptam tőle. Majd mikor a kis hölgy egy szeptemberi napon úgy döntött itt az idő megérkezni, az a bizonyos anyai gondoskodás sokszorosára erősödött. A szoptatás ténye számomra egyértelmű volt, így amikor a szülést követő második nap megindult a tejem, izgalommal vegyes lelkesedéssel- már amennyire egy császáros szülés után lelkes tud lenni az ember- vetettem bele magam az etetés művészetébe. Korábban az ultrahang vizsgálatok már előre jelezték, hogy nem kis súlyú babát várunk, ami be is igazolódott: a kis hölgy majdnem grammal látta meg a napvilágot. Ám a szoptatási gyakorlottság híján a mi kis mazsolánk gyorsan ledobott 200 g-ot , de még így is egy jó súlyú babát vihettünk haza. Az etetés bizony nem volt egyszerű az elején. Mint egy színésznek az előadás előtti főpróbák, úgy nekem a kórházi napok jelentették az anyatejes etetésre való ráhangolódást. A kezdeti 40 percig tartó kétoldalú kísérletezés eredménye talán egy 30-40 grammnyi gyarapodást hozott. A lányom becsületére legyen mondva, küzdött ő is a fejadagjáért. Aztán szépen lassan megtanultuk mi a legjobb a másiknak, és az étkezési idő, napjaink egyik legszebb periódusává vált. Nincsen ahhoz fogható élmény, mint amikor egy illatos, pihegő kis csomag, szuszogva, teljes bizalommal bújik hozzánk, akár egy kismacska. Ezek a percek az anyaság egyik legmeghatározóbb és egyben legfelemelőbb érzései számomra. Nem véletlen, hogy a tomboló hormonjaimon túl, jó párszor könnyet csalt a szemembe kettősünk ténye.
Amilyen szerencsénk volt, tejem rövid időn belül rengeteg lett. Míg másoknak annak hiányával van/volt gondjuk, nekem idővel a túl sok tejjel gyűlt meg a bajom. Szorgalmasan gyártottam a túlélő-tej- csomagokat, végül eljött az a bizonyos pillanat, amikor beláttam, a felhalmozásnak semmi értelme. Ennyit nem tudok felhasználni se magában se a főzelékekhez, hisz nem mindenhez passzol ízben az anyatej és számolni kell azzal is, hogy a gyermek ízlése is megváltozhat, így lehet nem fogadja el a 2-3 hónappal korábban lefejt tejet. A koraszülött vagy tejhiánnyal küzdő mamák babáinak viszont szükségük lehet arra, ami nekünk már többlet. Az, hogy ezzel valahol segíteni tudunk, nekem, a lányomnak, és bízom benne sok ismeretlen tejtestvérnek is örömöt jelent.