BorsaBox

13. aug

10+1 DIY Praktika

collage_praktika_s.jpg

DIY vagy is Do It Yourself, ahogy az angol mondja. Magyarul ez annyit tesz: Csináld Magad - tegyük hozzá- Hobbi. Ezt a rend kedvéért írtam le, annak ellenére, hogy látom/tapasztalom, egyre többen vagyunk tisztában ennek a rövidítésnek a jelentésével. DIYozni jó dolog: valami újat, valami egyedit lehet létrehozni a saját erőnkből. A BorsaBox első bejegyzése is már DIY anyag volt, függetlenül attól, hogy tudtam volna, azt írtam. Aztán jöttek sorra az megvalósult kreatív hobbis ötletek, amik közül idén már a Praktika magazinban is megjelent néhány. Az áprilisi elsőtől a júniusi nyári hangulatig hozok nektek most 10+1 DIY ötletet.

Ti, akik most ezt a bejegyzést olvassátok, ezer százalék egyszer már fogtatok a kezetekben Praktika magazint. Én már nagyon sokat átlapoztam, kiveséztem kezdve a legelső lapszámtól az utolsóig. Emlékszem anyukám mindegyiket megvette és az újságok, feldolgozás után, egymásra stócolva álltak a tálaló végében, csak hogy kéznél legyenek.  Az utóbbi hónapokban már nemcsak, mint olvasó veszem kézbe a lapot, hanem mint aktív közreműködője is. Ez kreatív hobbisként kicsit olyan, mint amikor gyerekként elképzeltem, ha színésznő leszek, akkor micsoda elismerés lesz, ha a Nők Lapja címlapján szerepelek :) …majdnem olyan. Az augusztusi lapszámban az egyik fotón még dinnyét is viszek az sk. dinnyehordó zsákomban :)

Dinnyés téma most, áprilisban viszont, az első megjelenéskor a telefontöltő volt a kedvencem; de jöjjenek sorra.

 

  1. Dekortapasz a telefontöltőn

2015_04_aprilis_telefonzsinor_disz_s.jpg

Amilyen egyszerű és gyors elkészíteni, olyannyira nagyszerű színfolt, elhiheted! A telefontöltő kábelét washitape-ből/dekortapaszból készített kicsi zászlókkal díszítettem. Az addig ágy alá dugdosott, dobozba összetekergetett ’ muszáj szobadísz’ egyből stílusosabb lett és azóta büszkén tekereg az ágy, a laptop mellett vagy épp a konyhában, ha ott töltöm a telefonom. Nem mondom, hogy gyorsabban tölt így kidekorálva, de hogy szebb látvány lett a töltőn lógó telefon az biztos!

TIPP Mivel a washitape-ek többsége papír alapú, így elsőként ragaszd fel a mintás szalagokat szigetelőszalagra. A szigetelőszalag tartást ad nekik, így a mindennapi használat sem látszik meg rajta. Az én két kidekorált töltőm fél év óta remekül tartja magát!

  1. Merített hatású vázák

2015_04_aprilis_martott_gomb_vaza_s.jpg

Évszaktól független DIY projekt, hisz virágot bármikor jó az asztal közepére rakni. A merített hatású váza elkészítéshez vázára, kerámia-, üveg- vagy akrilfestékre van szükséged illetve a legfontosabbra, egy postai gumigyűrűre. Húzd a gumigyűrűt a vázára, helyezd el úgy, ahogy a merítést sugalló festékcsíkot szeretnéd a vázán látni és mehet a festés. Száradás után, a festék útmutatója alapján égesd ki a vázát sütőben.

 

  1. Szörnyen jó fogmosó poharak

fogm_p_s.jpg

A fogmosás ilyen szörnyes pohárral szerintem bőven lekörözi a „ha nem mosod rendesen a fogadat, mehetünk a fogorvoshoz” hegyi beszédet. A szörnyikék nagy erővel bírnak, csáberővel pláne, ha a mintát a gyerekek maguk rajzolják meg. Ezeknek a szörnyeknek az eredetiét a leánykám rajzolta meg, így nálunk a fogmosásnál nem csak a csillogó fogak fontosságáról esik szó, hanem gyakran elhangzik a visszatérő mondat is, „ugye milyen szépet rajzoltam mama!”

TIPP Rajzoljatok egy mintát. Indigó papírral rajzold át a körvonalakat a pohárra, majd alkoholos filccel színezd, mintázd.

  1. Nyakkendős póló kiscsibészeknek

sim_ny.jpg

Akinek lánya van az tudja mi mindennel lehet feldobni egy csajos szerelést. Egy fiú szettjének felturbózásában bizony sokan gondban vannak. Mert fiúnknál maximum egy sállal, sapkával lehet fokozni az összképet, ha azt szeretnénk, hogy kicsit egyedibb legyen az aznapi outfit. Az én fiam például szereti a nyakkendőt/csokornyakkendőt, de nem küldhetem el úgy oviba, így készítettem neki egy olyan pólót, amire egy nyakkendőt varrtam maradék anyagokból.

TIPP Használhatsz valódi nyakkendőt is a díszítéshez. Apa régi, megunt nyakkendője így tovább él a kisfián.

  1. Deszkából képtartó

unnamed_4.jpg

Elszánt deszka-, lécgyűjtő vagyok. Lényegében még az utcán is felszednék egy pofásabb darabot, ha nem lenne az uram, aki időnként leállít. Na de pont egy ilyen DIY projekttel lehet visszavágni, hogy „látod?!! mi mindenre jó az a gubizott léc??” –látva a mostanit. Merthogy ez a mindkét oldalán használható képtartó egy kidobott raklap léceiből készült. Egymás mellé csavaroztam őket, egyik felét sárgára, a másikat sárga-szürke csíkosra festette, majd kenderzsineggel, juta szalaggal, facsipesszel dekoráltam.

  1. PET repülő

repulo_s.jpg

Néha a legegyszerűbb játék a legjobb. Erre példa ez a PET palackból készült repülő. A fiam előszeretettel tér vissza hozzá, talán azért mert se villogó fény, se hangeffekt nincs hozzá, így csak egy dologra alkalmas, de arra nagyon; hogy jó magasra röptesse. Az elkészítéséhez szükséged lesz egy ásványvizes PET palackra, kartonra, öntapadós fóliára, akrilfestékekre. Vágás a palack oldalán, alján két helyen, pingálás és ragasztás és már kész is vagy a repülővel. Persze van nekünk is 7 nyelven beszélő repülőnk, de a legjobb az, amikor a brümmögő, landolásra felkészülő gyerekemet látom ezzel a nulla forintos játékkal.

  1. Hajpántok, koszorúk

lis_fejpant_s.jpg

Az idei nyár szinte már kötelező fejdísze a koszorú. A júniusi számban ez volt a kedvencem, már csak azért is, mert az én fejemre is jó lett mind :))) és ahogy az idei trend mutatja bártan hordhatják felnőttek is ezeket a díszeket. A koszorúhoz drót, művirág, zöld virágkötöző szalag és melegragasztó kellett. A drótból koszorúformát hajlítottam, majd a virágjaira szedett művirágot, a virágkötöző szalag és a melegragasztó segítségével fixáltam. Minden virág egy pötty ragasztóba foglalta el a helyét a drót alapon, amit végül a zöld rugalmas szalaggal fedtem le.

  1. Cseresznyés party dekoráció

cserkos_kertiparti_s.jpg

cseri_lifi_s.jpg

Szülinap, névnap, nyári összejövetel: barátokkal találkozni jó dolog. Júniusban, a cseresznye szezon közepén jól mutatott a kertben a cseresznyés dekoráció. Készült dekorgumival nyomdázott terítő, cseresznyés lufi dekoráció, fagolyóból szívószál dísz, papír pohárjelölő és még a piros papírtányérból lettcseresznyeszem is.

  1. Betonozz otthon, persze nem járdát!

beton_s.jpg

beton_rozsa.jpg

Most sem késő még betonozni. Júliusban bőszen betonoztam rózsát szalvéta lefogónak, gombákat, arany pöttyökkel kerti dísznek, húsvétról megmaradt pipi formát papírmasé alapba. A Rayher hobbi betonját használtam fel és tényleg könnyű volt vele a munka.

  1. Szerszámos pakolós konzervdobozokból

szerszamos.jpg

Ha már olyan férfias melóval indítottam a júliust, mint a betonozás, akkor úgy is folytattam: szerszámtartó készült konzervdobozokból. Könnyebb hozzávalókat egy ilyen hordozhatós szerszámosba vidáman beköltöztethetünk. Elkészítéséhez szükséged lesz egy deszkára, 6 db konzervdobozra, csavarokra, fúróra, festékre.

TIPP Ennél a munkánál az extra külsőt az adta, hogy a Pentart vaspasztájával kentem le a deszkát. Ettől olyan rücskös lett a felülete. Anyának szárnyasanyákat használtam, amitől olyan ’szaki’ kinézete lett és hogy a bőrhatás is meglegyen, fehér alkoholos filccel körbe’varrtam’ a deszkát, a dobozokat pedig a szürke különböző árnyalataiban(majdnem ötven lett… ha ha) festettem le.

 

+1 DIY ötlet Konzerv romantika mécses fényénél

konzerdoboz_mecses.jpg

Jönnek még bizony azok az augusztusi hullócsillagos éjszakák. És egy mécses fénye még nem zavarja meg az ég kémlelését, sőt! A konzervdoboz felhasználásnak köre széles spektrumon mozog, lásd mécsestartó is lehet belőle. Szög segítségével bármilyen formát ki tudsz mintázni az oldalán. Hogy hogyan nem fog behorpadni a kalapáláskor a doboz? Úgy ha előtte vizet töltesz bele és megvárod míg jéggé keményedik. A merev jégtől a doboz nem horpad be szögeléskor, viszont szög bele tud fúródni a jégbe, így a mintát könnye ki tudod alakítani. Kiolvadás után jöhet a festés, díszítés.

Az ötletek a Praktika magazin áprilisi, májusi, június és júliusi számaiban jelentek meg.

A képek a Praktika magazin tulajdonát képezik.

 

Ha tetszettek a mostani DIY projektek, nézd meg a korábbiakat is

vagy ugorj fel további ötletekért

a BorsaBox Facebook oldalára,

IDE

vagy kövess a Pinteresten!

 

És köszönöm, ha megosztod másokkal ;)

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek