BorsaBox

16. már

Amire az elkövetkezendőkben számíthattok

149_tag.jpg

 Tavaly év végén illetve most január elején sem írtam összefoglaló/ lezáró/évindító bejegyzést itt a blogon. Na nem azért, mert nem lett volna mit mondanom 2014-ről vagy nem lennének 2015-re terveim, hisz a blog életemben sok minden történt, és 2015-re szinte állandó elő/újratervezésben vagyok.  Az igazság egyszerűen inkább csak annyi, hogy se az év utolsó napját, se január elsejét nem éreztem fordulópontnak, azon túl, hogy a gyerek köptetőjére-ami csak egy bizonyos ideig tartja magát fitten- 2014 helyett 2015-öt kellett írnom.

Mint, ahogy karácsonykor egy szellemes posztban azt olvastam ’a Karácsony idén egy szép tavaszi napra esett’ valahogy az én évfordulós gondolataim is úgy jó két-három héttel január első napja után értek utol. Az óévbúcsúztató gondolatokat mellőzve (majd idén év végén két évet foglalok össze), 2015 első –mondhatni- negyedéves terveinek főbb irányvonalait vázolom most nektek, amiben lesz sok eddig megszokott ötlet és persze újdonsággal is szeretnék előrukkolni.

Na nem akarom megerőszakolni magam, így például főzős posztokat nem rakok fel. Sütőset se. Diétázósat se és befőzőset se. Lótartásról se fogok írni, na nem azért mert nem szeretem őket, csak amihez nem érte az ember lánya ugye, abba ne vauzzon bele. És aki a napkollektor-mező létesítésének előnyeiről, hátrányairól szeretne olvasna, na azoknak is rossz hírem van, a blogon idén sem lesz szó geotermikus energiáról.

151_tag.jpg

 Lesz szó viszont – mint eddig is- egyszerűen és könnyen elkészíthető csináld-magad-projektekről. Idén is törekedni fogok arra, hogy ne egy full garázsnyi dekor alapanyag legyen a minimum egy projekt kivitelezéséhez. De hozok komplikáltabb, többanyagos munkákat is.

148.jpg

Hozok sok újrahasznosítást, hisz ettől a témától nehezen tudok elszakadni.

ls_343.jpg

A két gyerekecském mellett 100%, hogy lesz gyerek DIY, sőt!

Hozok nektek olyan munkákat is, amikbe nemrég kezdtem bele és nekem is új területek, viszont öröm velük a munka.

Idén lesz videó is. Lehet kicsit bénák lesznek az elején, de valahol el kell kezdeni.

110_3.jpg

 És remélem, ha velem tartotok, együtt jobban tudunk fejlődni, így változatlanul kíváncsi vagyok a ti alkotásaitokat is, illetve szívesen találkoznék veletek workshopok keretein belül is.

És a következő 1 hét eseményei

Meglepő és egyben megtisztelő felkérést kaptam még decemberben. Az egyik legkedvesebb tanárom, akit - kimondani is sok- 27 éve ismerek, megkért, hogy a diákjainak egy előadás keretein belül beszéljek arról, hogy mi is a blogolás, mit is jelent ez számomra. Kíváncsian várom a most pénteki találkozást, ilyenben korábban még nem volt részem. És hogy ne csak beszélgessünk, lesz közös alkotás is, amire Valentin-napi ötletekkel készülök, ezeket hozom itt a blogon is!

Majd hogy a szombat sem legyen unalmas, Frankfurtba utazom a Creativeworld nevű szakmai vásárra, mely nívós eseményen a világ számos kreatív hobbi termékeket gyártó és forgalmazó cége képviselni fogja magát.  Lesznek Trend Show-k, work shop-ok, szakmai beszélgetések, és sok-sok kiállító, akik termékeit a hobbis üzletek polcairól ismerhetünk. A kiállítók sorából nem maradhat ki a Pentacolor Kft sem. Immáron nyolcadik éve jelenik meg a magyar stand a vásáron.  A cég által fejlesztett, gyártott, forgalmazott Pentart termékek nem csak tégelyben lesznek megcsodálhatóak kint,  Lakbearnek - ahogy szoktuk volt mondani- pentartos padtársamnak köszönhetően munkáin keresztül is életre kelnek a színek, formák, anyagok.

Az ott látott trendekről, tapasztalatokról, élményekről írni fogok!

Szép 2015-ös évet nektek!

Üdv, Borsa

 

Ha tetszett a mostani DIY projekt, nézd meg a korábbiakat is

vagy ugorj fel további ötletekért

a BorsaBox Facebook oldalára,

IDE

vagy kövess a Pinteresten!

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek