BorsaBox

01. sze

Színezd át, fesd át


Hihetetlen, de már újra itt van a szeptember.
Már csak azért is csodálkozom rá ennyire, mert a gyerekekkel épp, hogy elkezdtük a nyári lassított üzemmódot. Épp csak bedugtam őket egyszer-kétszer a Balatonba. Épp csak rebbent egyet a pillám és már a kicsi is megkezdte az ovit, vagyis fogja a lelkem csütörtöktől.
A nagy persze kinőtt (már megint) mindent az új szezonra és sajnos a napot is egyre többször takartja el szürke felhő (mint ma is).
A nyár azért nem tudott annyira gyorsan elszaladni, mint szeretett volna. Egy-két dolog a lakásban színt váltott, úgyhogy 1:0 az ősszel szemben a javamra, bár igaz nem sárgultak, barnultak a bútorok, de a lényeg; színt váltottak!



Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy egy tér megunt hangulatának leváltásához, nem feltétlenül kell bődületes összegeket elkölteni. Az átfestés kérem egy óriási dolog. Még a bátortalanabbak is egész nyugodtan hozzákezdhetnek. Két dologra van hozzá szükségünk: elhatározásra és megfelelő alapanyagokra.

Szóval a nyáron volt elhatározás bőven :)

Festés 1
 Korábban átalakítottam a fürdőszobánkat. Belül minden fehér és türkiz lett (zárójelben jegyzem meg, itt is az újszerű érzetét az átfestés adta meg). A fürdő ajtaja viszont bükk színű maradt.  Na most velem úgy van, hogyha nyitva van egy festékes bödön, akkor én irtó nagy késztetést érzek ahhoz, hogy a maradék festéket el is kenjem valahol. Hát nem ennek a bükk ajtónak a kilincs volt a kezemben, amikor ez az érzés elkapott?!  Így esett, hogy egy júliusi napon fehér színt kapott az ajtó, aminek kifejezetten örült az én mindig lelkes pipi csapatom. Ők, ha kell, ha nem ott vannak és nyomják az ipart, lassan már annyit melóznak velem, hogy saját ecsetük lesz.



Festés 2
 Kézműves témában sem árt fejlődni néha. Ez a nyáron meg is történt; a nemiskacat és a Magnóliákműhelye együttműködésében antikolhattam . Na ez is a festésről és a festésről és a festésről szólt :) A 4 órás workshop végén sok kis helyes sámli sorakozott a műhely udvarán, öröm volt nézni őket. A nemiskacat oldalára, javaslom nézzetek be. Gyönyörű festékeket forgalmaz Enikő, amikről én is hozok majd valamikor szeptember végén egy anyagot. A Magnóliák műhelyben pedig nehéz olyan kézműves foglalkozást mondani, ami ne lenne.



Festés 3
 Egy natúr faláda is az utamba került a nyáron. Bár az az igazság, hogy én nem bírtam elnézni, fakó ábrázatát és kezelésbe vettem. Mindig azt mondom a férjemnek, hogy még mindig jobb hogy ilyen átalakító, dekoráló, bútormentő késztetésem van, minthogy kóbor kutyákat hozzak haza.
Egyébként meg egy szavam sem lehet az én uramra: az ő lelkesítő szavai, megértése és a gyerekek papával eltöltött ideje nélkül nem tudnám mindezt csinálni.
Szóval az esős nyár nekem dolgozott, így a láda is új színt kapott. Sajnos jobb képem nincs róla, csak ez az égzengés utáni szürkeségben készített kép. Mondanom se kell a gyerekek ezt sem tudták ecsetvonás nélkül hagyni, így ez is ’közös munka’ lett.




Festés  4
 Négy nyirkos nyári napot sátor alatt húztam ki, ecsettel a kezemben: Kaput mázoltam. Galambszürke lett, ami innen nem látszik, viszont senkinek nem ajánlom a Kromofág esőben, sátor alatt történő használatát: teljes siker, ha be akarsz állni nulla forintból és még a festék sem szárad.


Festés 5
És végül augusztus végén jutottunk el oda, hogy a teraszt nem vagyunk hajlandóak tovább ebben a formában elnézni. Városi utca lévén, a sárga homlokzati festés már szürkülni kezdett. Az egy évvel ezelőtti költözés óta nem igazán volt időnk, ennek a térnek a formába rázásához, így maradt, ahogy megörököltük. De csak mostanáig! Augusztus utolsó napjait kint töltöttük a teraszon és renováltunk.
Én kérem, várom az indián nyárat. Ha pedig nem jönne, akkor legalább szépre festve ázik kint minden :D
A terasszal jövök majd bővebben is. Lemegy az eső és kimegyek néhány képet készíteni.







Milyen festékeket használok?


Nálam a leginkább bevált alap festék, ami jó alapnak is, de azt követően akár színre is lehet keverni így fedőnek is használható:

1. Trinát Unitop univerzális festék

’Műanyagra, fémre, fára, falra. Gyerekjátékra is használható. Kül- és beltérre egyaránt használható, szinte univerzális tapadóképességű festék. Igen sokoldalúan alkalmazható: fa-, fém- (horganyzott acél, alumínium) és műanyagok (pl. PVC) festésére, továbbá épülethomlokzatok és falfelületek, beton-, cement-, új azbesztcement és gipszfelületek bevonására.’ Forrás: www.trilak.hu



2. Trinát Aqua Kolor selyemfényű zománcfesték

 

Kül- és beltéri PVC , fa-, fémfelületek, átvonó festéke.A fehér L kiszerelés önmagában használható fehér festékként, vagy Aquakolor színező pasztával illetve TRILAK színkeverő gépeken is színezhető. Több mint 2000 színben színezhető Trilak színkeverő berendezéseken.
Forrás: www.trilak.hu




Borsa 

Ha tetszett a mostani DIY projekt, nézd meg a korábbiakat is vagy ugorj fel a BorsaBox facebook oldalára további ötletekért,


komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek