BorsaBox

18. feb

Fürdőszoba átalakítás




Egy dologban már biztos vagyok: ha bánatos vagyok vagy csalódott én nem a hajamat festetem át hanem valamilyen fúrás-faragással, hobbizással engedem ki a fáradt gőzt. Így történt, hogy egy szombat reggel fogtam magam és nekiestem a fürdőszobabútorok átalakításának. Csiszoltam, festettem, ötleteltem. 
Az uram azt mondta kevés olyan hobbit tart hasznosnak, mint a mostani STRESSZ-FESTÉST!






A fürdőszobát, úgy-ahogy van a kezdetektől nem szerettem. Így örököltük meg, nagy átalakítást – pl. burkolatcsere– nem terveztünk a közeljövőben, maradt a megszoksz vagy megszöksz verzió. Ám a megszokás nem ment túl jól; a fürdő potenciális stressz levezető terepnek bizonyult.   

Átalakítás 
Nulladik nap

Egy péntek este, miután egy elutasító emailt kaptam egy hosszútávra szóló munkával kapcsolatban, magányra vágyva bevonultam a hálóba sajnáltatni kicsit magamat. Az egyetlen egy árva lámpa fénye, bambuló tekintetemet –vesztére – a fürdőszoba felé vezette. Több se kellett nekem, szegény fürdőszekrényt jelöltem ki a dühlevezetés tárgyának.
Bármilyen felületet is szándékozol festeni, elsőként meg kell keresni a legmegfelelőbb festéket. Más a nyers fa, a lakkozott vagy a műanyag felület. Kérd a festékboltban dolgozók segítségét a megfelelő anyag kiválasztáshoz. Én konkrétan az egyik kis ajtót vittem el, hogy lássák milyen anyagról is van szó. Mivel a bútor felülete erősen lakkozott volt, így én a TRILAK – trinát Aqua Kolor időjárás álló selymefényű zománcfestékét választottam. Vizes bázisú így nem gyilkolja le a szag minket, se aszomszédokat. És mivel PVC ablakkeretek festésére is alkalmas, a nagyon műanyagos felületeket is befogja. De! természetesen a felületet a jobb tapadás érdekében, előzetesen meg kell csiszolni.  

Első nap 

4 órán át csiszoltam és csiszoltam és csiszoltam. A férjem jelezte, hogy majd ezt ő megcsinálja, hisz mégse egy nő csiszoljon, fúrjon-faragjon. De mivel idővel rájött, hogy terápiás céllal történik az egész, így rámhagyta. Minden órában azért benézett: a porfelhőn át láttam, hogy feltartott mutatóujjal jelzi, istenkirálynő vagyok, hogy ezt csinálom.
Miután minden felületet lecsiszoltam, pormentesítettem és kezdődött a festés.
Egy szellősebb bútort szerettem volna, így levettem az ajtókat a mosdószekrényről, cserében viszont megoldást kellett találnom a szifon elrejtésére. Ekkor jött az ötlet a fa szívekkel.

Második nap 

Három rétegben festettem. Így még vasárnap is akadt munka. Vízbázisú festék lévén, gyorsan száradt minden. Ezt követte már csak a kiegészítők beszerzése.

Hozzávaló:
-         TRILAK – trinát Aqua Kolor időjárás álló selyemfényű zománcfestékét
-         Kicsi és közepes méretű szivacs henger
-         Maszkoló szalag


A pepecs munka nem a festés volt meglepő mód, hanem inkábbb a kiegészítők összeválogatása. A szín adott volt türkiz, így márcsak vadászni kellett. A piramisba állított filc dobozkákra merő véletlenségből leltem rá és fillérekért: az egész 399 Forint volt! A fa rendezős/fiókos szekérnykét az Ikeában a barkácsárú részlegen tartják csavarok, szögek, akármi tárolására szánva. Én az akármin hajráf, hajcsatt, körömlakk miegymást értelmeztem, így jött ez is. Mint ahogy a dunsztos üvegeket sem szempillaspirál tárolására gyártottak, én befogtam mástípusú melóra.



Kiegészítők forrása: 
IKEA- fiókos tároló doboz, papírdobozok, dekorációs ágak, fehér kosár, fehér kilépő, üveg váza, tároló állvány, potpuri
JYSK- szemetes kosár, filc dobozok
BUTLERS- bútor gombok
Saját készítésű- szív dekoráció




Ha tetszett a mostani bejegyzés, látogass el a BorsaBox Facebookos oldalára.

  
komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek