BorsaBox

30. dec

Ki-Kapcs




Minden karácsonykor, így idén is kerültek olyan ajándékok a fa alá, amiket én készítettem. Aki ismer, annak talán ez az információ nem meglepő. Minden évben, ’kézművesország’ olyan terepén teszek kirándulást, ahol még korábban nem jártam. Az újdonság felvillanyoz és azt követően öröm lesz az alkotás. Este miután elalszik az aprónép, nekilátok az elmepucolásnak, a szellemfrissítésnek, átadom magam annak, ami teljesen kikapcsol.

Idén a filc csábított el. Na nem úgy, hogy a méterárúban ezt a nem túl finom tapintású anyagot meglátva, olthatatlan vágyat éreztem arra, hogy hazavigyem. Inkább a pénztárcámat kímélve vettem meg az agyagot. Ugyan is úgy esett, hogy egyik nap betévedtem az Ikeába. Bóklásztam a karácsonyi cuccok között, amikor megláttam a filc szíveket. Négy darab volt egy csomagban: bordó és fehér színűek, szívvel a közepén. Csekkoltam az árát: 1490 .- Gondoltam; „ Ezért a tűpárnáért ennyit?! Meg különben is!” Így aztán azzal a lendülettel vissza is tettem a csomagot, majd hazafelé bementem a méterárúba és ezerötért egy kilóméternyi filcet vettem és még kábé ötszáz forintért hímzőfonalakat. Délután a tevés-vevés közben a már máskor említett magányos elmélkedés során kitaláltam, milyenek legyenek a szívek. Este sablonnal kirajzoltam őket és már meg is kezdtem a gyártást. Hozzá kell tennem, hogy az első varrogatós este óta már a férjuramra is másképp nézek. Hogy miért? Tűbe fűzve a fonalat döbbentem rá, hogy elfelejtettem a pelenkavarrást. Sokadik kísérletezés után az én software fejlesztéssel, tervezéssel, menedzseléssel foglakozó férjem kivette a kezemből a tűt, és könnyed mozdulatokkal három csinos kis öltést ejtett a szívecskén. Nekem leesett az állam: honnan a jó életből tudja ezt még is??! Ő meg még rápakolva egy adaggal, csak annyit mondott „Kérdezz bátran, ha valahol elakadnál!” Persze röhögtünk mind a ketten, de azért a fantáziám már le is festette azt a szitut, amint a tengerentúli kollégákkal folytatott videokonferencián ülve az uram és a kollégái, az asztal alatt szép csöndben makraméznek meg gobelineznek.


Filc szívek
 
Hozzávalók:
- adott szélességhez 10 cm hosszú filc a fehérből és a bordóból
- fehér és bordó hímző fonal
- egy kisebb és egy nagyobb szívforma kartonból vagy előrajzoló sablonon
- kozmetikai vatta, amivel kitömöd a szíveket
- zsákvarró tű, olló


Ha tetszett a fenti munkám, kövesd a BorsaBox Facebook oldalát további kreatív ötletekért!
komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek