BorsaBox

26. nov

Hogyan fess csíkos falat- csináld magad ötlet



Ha érdekel a lakberendezés, az enteriőr, akkor biztosan belefutottál már olyan fotókba, ahol a szoba egyik fala csíkosra volt festve. Nekem is megakadt a szemem ezeken a képeken, így gondoltam egyszer én is át fogom festeni ezzel a technikával a lakás valamelyik falát. Az ’egyszer’ nem váratott sokat magára: a frissen átfestett burkolatú kismosdó fehér fala leállt üvöltözni velem, hogy ő új színt akar. ŐŐŐrület.
2014 utolsó BorsaBox-os lakás ki-,le-, átfestése. Mostantól ünnepi készülődés lesz :)



Ne vitatkozz vele
Elkészültem a csempe-járólap átfestéssel, majd mint aki jól végezte dolgát, visszacsavaroztam a kispolcot a falra, felakasztottam a képeket a helyükre. Aztán vártam hogy hasson rám az új hely hangulata. Álltam, vártam. Kicsit megköszörültem a torkomat, becsuktam a szememet is hogy hátha úgy (látvány nélkül??!! na mindegy) jobban átérzem a változás erejét. Semmilyen érzés nem vágott mellkasomba, csak a fehér fal ordított rám. Megjegyzem azért ez már kicsit sok, hogy ebben a lakásban minden bútor, falfelület átfestéssel kapcsolatban egrecíroztat :)).  Leszedtem a kispolcot és a képeket és elmentem egy vödör festékért, ha ez kell, hát legyen, de akkor csíkosan.

Hol mutat jól
Vízszintes vagy a függőleges? Vastagabb vagy vékonyabb? Nem egyszerű ez a csíkos ügy.
Tény, ha a függőleges, vékonyabb csíkok nyújtják a teret, a vastagabbak összenyomják. A vízszintesen futó csíkok 1 fal esetében jól mutatnak, több falnál már teret kérnek, hogy érvényesülni tudjanak. Gondoltam lesz, ami lesz egy falnál maradtam: a szembefalnál, közepes sávszélességet belőve.



Mérd ki a sávszélességet  
Hoztam egy képet. Kézzel felrajzoltam nektek egy 10 cm x10.5 cm-es felületet. Legyen ez A fal. Csíkos falfestésnél aranyszabály, hogy amilyen színnel kezded a fal fenti részét - függőlegesnél a kezdősávot- festeni, azzal is zárd az aljánál- függőlegesnél a zárósávot- egyébként bután néz ki. Ezzel adsz egy keretet az egésznek. Én elsőnek az összes falat lefestettem kékre és csak a szembefalra kerültek fehér csíkok. 
A 10x10.5-ös felületen nekem, úgy jött ki, hogy 1.5 centis lett egy sáv szélessége, és ebbe 7 csík/sáv fért bele úgy, hogy kékkel kezdtem és kékkel zártam.
A kiszemelt falnál nézd meg ránézésre, hogy mi lenne az ideális csík/sáv mennyiség, követve a szabályt, hogy amivel kezdesz, azzal is zársz. Ha megvan ez a szám, az adott fal magasságot oszd el vele és így megkapod, hogy egy sávnak milyen szélességűnek kell lennie.




Maszkold ki 
Egy hosszú léc segítségével, mérd ki/számold le a sávokat. Vízmértékkel ellenőrizd, hogy jól mértél-e, majd ha ezzel megvagy, jöhet a maszkolás. Figyelj arra, hogy a maszkoló szalagot, mindig jó irányból fektesd fel a ceruzával húzott határvonalra - én a kéken maradó felületre ragasztottam- különben kitakarsz a festendő felületből. Ha kész vagy a maszkolással, látni fogod, hogy olyan mintha rossz távolságokat mértél volna ki. Na, ha ilyet látsz: jól dolgoztál!



Fontos!
A maszkoló szalagot jól nyomd oda a felületre, nehogy aláfolyjon a festék. Kicsi hengerrel fessél, de legyen nálad egy kicsi hobbis lapos ecset is, olyan amivel gyerek is festenek. Ezzel a sávok végeit tudod szépen megfesteni, úgy hogy nem festesz át a másik falfelületre.
Száradást követően távolítsd el a szalagot és nézd meg pontosan dolgoztál-e. Javítsd a hibákat és kész is vagy.



Berendezés 
A rokonaim már nem csodálkoznak, ha szokatlan kéréssel állok elő, így apu sem nézett rám furán, amikor arra kértem, nézze már meg melyik nyírfa vagy nagyobb nyírfa ág nem fér el a telken. Nem fogjátok elhinni, volt olyan amelyik kifejezetten kérte, hogy hadd költözzön föl Budapestre és meg is érkezett 3 nap múlva :)))
A régi fali lámpa is átváltozott. Gömb búráját leszereltem, a falból kiálló vezetékekre a keresztapám- pont jött hozzánk- rákötött egy közel 1 méter hosszú chevron mintás vezetéket, amit egy olyan lámpából mentettem át, ahol nem volt szükség hosszú vezetékre. Az IKEA-ban vettem egy natúr fa polctartót lefestettem fehérre, és erre tekergettem fel a hosszú kábelt. Az izzót szabadon hagytam. 
A madarakhoz és a nyírfához még jött egy-két kiegészítő és lényegében kész lettem.


Csíkokat bevihetsz egy nappaliba is vagy egy gyerekszobába. Kombinálhatod akár apró mintás tapétával is. A fürdőben általában a navy hangulat részeként jelenik meg a csík, tengericsillagok, uszadékfa és erős sötétkék kíséretében. Ahogy a csíkos fal most megjelent nálunk az kissé rendhagyó: itt a tengerről maximum az ég kékje kerültek be, de szeretjük így is.

Üdv, Borsa






Ha tetszett a mostani DIY projekt, nézd meg a korábbiakat is
vagy ugorj fel további ötletekért
a BorsaBox Facebook oldalára,
vagy kövess a Pinteresten!

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása